Sokkal vékonyabb határvonal választja el egymástól az örök veszteseket és a nagy bajnokokat, mint azt elsőre bárki is gondolná. Hogy kiből lesz a cserebogár, és ki marad majd hátvéd vagy éppen örök ígéret, az igencsak összetett dolog. De egyvalami mindig örök: utóbbiak minden esetben rossz időpontban voltak/vannak rossz helyen.
Talán ez is az oka annak, hogy fantasztikus tehetségű versenyzőkből sosem lesznek bajnokok, vagy ha mégis sikerül eljutni a csúcsra, akkor is hamar feledésbe merülnek. Összeállításunkban azt az öt plusz egy pilótát kerestük, akik ideális körülmények között sokkal többre vihették volna.
Rubens Barrichello
„Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít.” – fogalmazta meg anno az autósport ökölszabályát Ayrton Senna, és ezzel tudtán kívül keretbe foglalta honfitársa karrierjét. A brazil pechjére legproduktívabb éveit beárnyékolta Michael Schumacher, akinek feltűnése nélkül nagy valószínűséggel ő is nyerhetett volna egy-két világbajnoki címet. Természetesen nagy hiba volna Schumi géniuszához hasonlítani, ugyanakkor mindmáig ő az egyik – méghozzá megalapozatlanul – legalulértékeltebb F1-es versenyző.
David Coulthard
Számos korábbi világbajnokkal vagy vb aspiráns (és később győztes) pilótával szerepelt egy csapatban, és mindig is érezni lehetett benne az átütő erőt, pályafutása első nyolc évéből ötször is felért az összetett dobogóra. Ugyanakkor rá is érvényes a Barrichellónál említett tézis – ha nem az egyik legnagyobb korszakos zseni, egy bizonyos Damon Hill vagy éppen Mika Hakkinen árnyékából kellett volna kilépnie, jó eséllyel összejött volna neki az áhított végső győzelem.
Robert Kubica
A már említett két úrral szemben Kubicának teljesen más okból kifolyólag nem sikerült az áttörés. Tehetségét és rátermettségét a mai napig nem kérdőjelezi meg senki sem, de a szerencséből annál kevesebb jutott neki. Egy holtszezonbeli rallybaleset örökre rányomta a bélyegét a karrierjére, és a hosszú kihagyása, valamint a sportág átalakulása együttesen elvette tőle még az esély illúzióját is. Harmadikszámú pilótaként jelenleg is aktívan részt vesz a körforgásban, de már biztosan nem ő lesz a Forma-1 első Kelet-Európai világbajnoka.
Nico Rosberg
Nem túlzás azt állítani, hogy Rosbergben minden megvolt ahhoz, hogy megkérdőjelezhetetlenül a sportág egyik legnagyobb zsenije legyen. A Mercedeshez kerülve képes volt legyőzni Michael Schumachert és a német rekordjaira törő Lewis Hamiltont is, ennek ellenére sosem volt elég tökös kellő agresszivitást mutatni az ellenfeleivel szemben. Többek között ezért nyert csak egyetlen világbajnoki címet, és ezért azonosítják őt az örökös második szerepével. Véleményünk szerint ez eredményezhette a 2016-os siker utáni sokkoló visszavonulást is…
Fernando Alonso
Alonso a Formula-1 történelmének egyik legvitatottabb szereplője. Elképesztő tehetség, betonkeménységű jellem, na meg két világbajnoki cím emeli a legnagyobbak közé. Hogy pályája végeztével mégsem emlegetik majd Shumacheri magasságokban és nem fogják Sennához hasonlítgatni, az leginkább az éles nyelvének, a legendás összeférhetetlenségének, és a sorozatos rossz döntéseinek lesz köszönhető. Nagy kár érte.
+1. Daniel Ricciardo
Hasonló cipőben jár a jó öreg Daniel is, aki listánkon egy valódi egyveleg: a helyzetében jelen van az összes előző történet. Született tehetség, egy igaz sztár és totálisan győztes alkat, aki már számos alkalommal bizonyította kompetenciáját, győzte le imponáló módon Sebastian Vettelt, vagy épp Lewis Hamiltont. Még jócskán benne van az aktív korban, ugyanakkor a szerencséje, a lassan védjegyévé váló elhibázott döntései, no meg a túlzott jófejsége egyre és egyre messzebb löki őt attól, hogy egy nap világbajnok lehessen.
