Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

HOPPÁ: Hamilton olyat tett, amit az F1-ben talán még SENKI SEM!

Lewis Hamiltontól sosem állt távol a sportágon kívüli élet, sem az üzlet, ezt jól mutatják a hétvégéről hétvégére felöltött „ruhakölteményei” is. Azonban most olyat tett, amit az F1-ben még senki sem.

A világsztár versenyző részesedést vásárolt minden idők legmagasabb árán elkelt Denver Broncos NFL csapatban. Hamilton korábban is próbálkozott már hasonlóval, hiszen nem régiben a pénzügyi válságba kerülő Chelsea csapatát szerette volna megvásárolni. Ami akkor nem sikerült, most összejött, így a hétszeres világbajnok személyében már elitligás csapattulajdonost is tisztelhetünk:

„Nagy örömmel jelentjük be, hogy a hétszeres Formula-1 világbajnok Lewis Hamilton csatlakozott a tulajdonosi körünkhöz. Ő egy igazi bajnok, és egy fantasztikus versenyző, aki tisztában van azzal, mit kell tenni azért, hogy egy team felérjen a csúcsra. Mellette egyenjogúsági aktivista is, aki a saját sortjában harcol az elfogadásért. Ő az F1 valaha volt legsikeresebb versenyzője, több mint 100 futamgyőzelemmel büszkélkedhet, és ez a profizmus az ő lelkesedésével vegyítve komoly fegyver lesz a tulajdonosi kör kezében.” – örömködtek egy sort a Broncos részvényesei.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó képességű versenyző, [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel
Új program a Magyar Nagydíjon!

„High Speed test” néven sokaknak lehetőségük nyílik majd az orvosi és biztonsági autó gyakorlásait személyesen [...]

Érdekel
Hamilton ÜZENT Verstapennek: „Az a célom, hogy letaszítsalak!”

Lewis Hamiltont olyannyira feltüzelte a hétvégén látott versenyképesség és a Mercedes Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztései, [...]

Érdekel