Ki lesz 2020 legnagyobb CSALÓDÁSA? – SZAVAZZ a cikkben!

Bizony van az úgy, hogy valami nem sikerül. Lehetsz bármennyire tehetséges vagy felkészült, egyszerűen nem adja ki a helyzet. Mindannyian ismerünk ilyen történeteket a Forma-1-ből, és azt is jól tudjuk, hogy minden esztendőnek megvan a maga fekete báránya.

A játék kedvéért felsoroltunk öt nevet, plusz egy „menekülőpályát”, és a ti segítségetekkel keressük, ki lesz az, aki ezúttal nem be, hanem kiírja magát a 2020-as sportévkönyvekből. A listánkat az objektivitás elve vezérelte, ezért olyan szereplőket kerestünk, akiknek képlékeny helyzetükből kifolyólag reális esélyük van egy félrement szezonra.

De ki lesz ez? Netán a Ferrarinál továbbra is magát kereső (és nehezen találó) négyszeres világbajnok Sebastian Vettel? Az egy év kihagyás után visszatérő, istállót váltó és ezzel befürdő Esteban Ocon, netán a megkopott fényű honfitársa, a Haasnál továbbra is csak vergődő Romain Grosjean? Vagy a versenyképesnek bizonyuló Racing Point volánja mögött Lance Stroll, esetleg a Kimi Raikkönen ellen idén is veszítő Antonio Giovinazzi?

Ez természetesen mind csak hipotézis, egy JÁTÉK, de annak nagyon érdekes.

SZAVAZZATOK, kié lesz 2020 citromdíja!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel