Noha a következő pár esztendőben még valószínűleg az elmúlt évtized nagyjai dominálnak majd, közben már megállíthatatlanul tör előre a Forma-1 új generációja is.
A szurkolói gondolkodásnak megvan az a romantikája, hogy hajlamos megfeledkezni az időről. Rajongunk a kedvenceinkért, szorítunk nekik: ha győznek, akkor azt akarjuk látni, hogy ez a tendencia megmarad, ha pedig veszítenek, abban reménykedünk, hogy majd jövőre jobb lesz. Hosszú évek telnek el így, és közben egyetlen dologról teljesen elfeledkezünk, mégpedig az idő múlásáról.
Magas szintű teljesítménye ellenére mind Lewis Hamilton, mind Sebastian Vettel, de már Daniel Ricciardo és Kimi Raikkönen (ő már régen levezet) is elérte a zenitjét, a pályafutásából jóval kevesebb van vissza, mint amit eddig lehúzott az F1-ben. Eközben több olyan fiatal csillag is feltűnt a sportág egén, akik nem sokat vártak vele, hogy megmutassák, miért is érkeztek a Forma-1-be.

Mára egyértelműen kijelenthető, hogy a Red Bullt a csúcsra visszajuttatni igyekvő Max Verstappen, vagy épp a hihetetlen Ferraris bemutatkozást produkáló Charles Leclerc egyre komolyabb fejtörést okoz majd a már fentebb említett szupersztároknak is. A generációváltás elkezdődött, sőt mi több, évről évre markánsabb jelleggel fogja átalakítani a száguldó cirkusz mezőnyét. Ma még nem nagyon fűlik hozzá a fogunk, de hamarosan eljön az idő, amikor Hamilton és Vettel egyszer csak szögre akasztja a Sparco versenycipőket, a királyi trón pedig felszabadul, és megkezdődik a fiatal és éhes farkasok csatája az Alfa pozícióért.
Könnyen megeshet, hogy az idei csonka szezonban már kapunk majd ebből némi ízelítőt. Addig is, amíg nem rajtol a bajnokság, érdemes eljátszani a gondolattal: vajon ki fogja dominálni a versenyzőkben és technikailag is megújuló 2022 utáni korszakot? Ki lesz a következő idők nagy világbajnoka?

Max Verstappen révbe ér a Red Bullal? Charles Leclerc tarolni fog a Ferrarival? Esetleg Carlos Sainz istállót vált, és bajnokká érik? George Russell fellép a Mercedeshez, és beteljesíti az álmait? Megannyi érdekes kérdés, még több érdekes válasz, és akkor még nem is beszéltünk Alexander Albonról, Esteban Oconról, Lando Norrisról, vagy épp Pierre Gaslyról…
De ezt megteszitek majd helyettünk ti: SZAVAZZATOK, szerintetek ki lesz a következő éra legnagyobb királya!
Fotó: Getty Images