Mi a baj a virtuális versenyzéssel?

Remélhetőleg már nem kell sokat kibírnunk a 2020-as Formula-1-es szezon valós rajtjáig, ám addig is itt van nekünk a virtuális bajnokság, amely tagadhatatlanul sokat fejlődött a kezdetek óta. De a pozitív hozadékok ellenére valahogy mégsem az igazi ez a dolog…

Természetesen semmi nem pótolhatja az öblös motorhangot, az égett gumi és a versenybenzin illatát, no meg az adrenalint – de nem is ezt kívánjuk a virtuális versenyzéstől. Sokkal inkább azt várnánk, hogy legalább egy picike izgalmat csempésszen bele az életünkbe addig, amíg elindul a Forma-1. És véleményem szerint pont ez az, amit betonbiztosan nem kapunk meg tőle. Ha pl. a hivatalos sorozatban a teljes valódi mezőny részt venne, és a helyezésekért is valós pontokat osztogatnának – amiket aztán beleszámítanának a tényleges bajnokságba -, akkor talán más lenne a helyzet.

Viszont azzal, hogy a futamok tét nélkül zajlanak, csak egy JÁTÉKKÁ, hovatovább viccé silányítják az egyébként jó kezdeményezést. Tovább árnyalja a képet, hogy a pályán elkövetett hibáknak semmilyen következményük nincs: egy rosszul sikerült időmérős manőver, egy elmért féktáv okozta falba csapódás után nem vívnak logisztikai harcot a szerelők – csupán elég nyomni egy Escapet, és máris minden újraindul. Ha nincs tét, nincs felelősség…

Az már csak extra, hogy a Codemasters hivatalos F1 játéka nem szimulátor, így ergo még kevesebb köze van a valódi versenyzéshez, mint az ismert pályatársainak. Valóságtól nagyon messze álló erőhatások, a lebutított törésmodell, és még számos más vonzat élvezetessé, ugyanakkor teljesen irracionálissá teszi a használatát.

Tapasztalatból tudom, hogy egy megfelelően kalibrált Rfactor vagy iRacing a legjobb versenyzőkön is képes kifogni, de még ezek a programok is inkább csak a használójuknak okoznak örömet (némi hiánypótlást…), mint azoknak, akik a tv képernyője előtt nézik a streamelt csatákat.

Mielőtt megszólnátok, azt is le kell írni, hogy az elmúlt időkben rengeteget fejlődtek ezek a szoftverek: elég csak a tökéletesen lézerszkennelt pályákra, a kibővült online/offline lehetőségekre, a kiegészítő eszközök valósághű mivoltára gondolni.

Az sem elhanyagolható dolog, hogy a sim világ bevonásával az F1 rengeteg ifjú rajongót nyert meg magának, ráadásul a fiatalabb pilóták nagyon jól képesek eladni önmagukat, és vele együtt ezt az egészet. Ugyanakkor ez a helyzet egyfajta törésvonalat is létrehoz a versenyzők között: míg a Playstationnal és a szimulátoron felnövők a szórakozás mellett egyértelműen fejlődnek a hatásukra, az idősebb generációt valósággal sokkolja a dolog… Azt hiszem, így működik ez a szurkolóknál is.

Ti mit gondoltok a virtuális versenyzésről? Írjátok meg nekünk kommentben!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Essentiallysports

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel