Nyilvánvaló, hogy egyetlen versenyzőt nem lehet, és nem is érdemes a legjobbnak elkönyvelni. Mindenki más és más dologban erős, az a fajta komplexitás pedig, ami Ayrton Sennát, Michael Schumachert, vagy épp Lewis Hamiltont jellemzi, igencsak ritkaság.
Még közülük is lehetetlen küldetés a legjobbat kiválasztani, ezért arra vállalkoztunk, hogy több versenyzőből meggyúrjuk az általunk vélt „legnagyobbat”. Szerintünk a tökéletes versenyző egyik legfontosabb alkotóeleme…
Ayrton Senna legendás elszántsága. Tiniként, egy Emerson Fittipladival történt találkozás után döntötte el, hogy ha törik, ha szakad, ő bizony profi autóversenyző lesz. Folyamatosan és ellenállhatatlanul lépdelt előre a ranglétrán, amit a tehetsége mellett legfőképpen az akaraterejének köszönhetett. Már gyermekként olyan volt, mint egy harcedzett és ultramotivált profi, aki minden egyes lépését megtervezte, és addig nem nyugodott, amíg nem érte el a célját.

Lewis Hamilton rettentő egója. Sok-sok fantasztikus versenyző van, akik csupán azért nem érnek el világraszóló sikereket, mert hiányzik belőlük a kivagyiság. Hamilton az önbizalmának köszönhetően már akkor képes a győzelem útjára lépni, amikor még be sem ült az autóba. Ravaszul és célzottan használja a médiát, és úgy fűzögeti a szálakat, mintha csak egy brazil szappanopera cselszövő karaktere lenne. Ezzel maga mellé állítja a csapatát, közben pedig folyamatos pszichológiai hadviseléssel sokkolja a legnagyobb ellenfeleit, még a saját csapattársát is.

Michael Schumacher kreativitása és precizitása. A német legendás taktikus volt, mellette pedig a legnehezebb szituációkat is fagyos közönnyel volt képes kezelni. Ötletei alapján egy csomó olyan újítást vezettek be az aktuális csapatainál, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a Forma-1. Egy személyben volt autóversenyző, versenymérnök, motivációs tréner és dietetikus is. Hatalmas energiákat fektetett a mérnökökkel végzett fejlesztő munkába, patikamérlegen kimért étkezésére, és a fizikai, valamint a mentális kondíciójára. Ez akkoriban nem volt bevett mutatvány…

Max Verstappen elképesztő tehetsége. Tudjuk, hogy az ő személyével sokan és sokat fogtok vitatkozni. Mégis, mivel a mostani korszak legjobbját igyekszünk összerakni, így nyilvánvaló, hogy az egyik alappillérnek a jelenkor jövőképéből kell épülnie. Lehet őt szeretni, és lehet gyűlölni is, de az istenadta tehetsége elvitathatatlan: aki látta a 2016-os Brazil Nagydíj esőkáoszát, azt, ahogy a lehetetlen időjárási káoszban még lehetetlenebb íveket választva – nincs rá jobb kifejezés – oktatta a mezőnyt, az megérti az okfejtésünket. Az összes feeder nevelőszériát kihagyva, az F3-ból azonnal az F1-be lépve, egyetlen Forma-1-es év rutinjával, friss istállóváltással a háta mögött ekkora mágiát művelni… Nos, ez nem mindennapi tehetségre vall.
Négyük képességeit ötvözve érezzük azt, hogy tökéleteset kaptunk. Ti kiből raknátok össze minden idők legjobbját?