Berta Benjámin elképesztő futam után összetett harmadik IMOLÁBAN

Hihetetlen versengést hozott a vasárnap a TopJet FX2000 Trophy/Drexler Formel Cup mezőnyében, ahol a magyar fiú a 37 autó között győzelemmel felérő harmadik helyre hozta be F3-as Dallaráját.

A tegnapi nehéz verseny után ma Berta Benjámin minden eddiginél keményebb védekezéssel és agresszív, de okos támadásokkal jelezte a sorozatnak, hogy őt a régebbi specifikációs technikájával sem lehet leírni. A fiatal srác minden idegszálát felhangolva taposta a gázt, összeszedettségének jutalma pedig egy remek eredmény lett:

„Felpörögve álltam oda a hétvége utolsó futamára, ahol feltett szándékom volt az, hogy a verseny végén majd én is oda gurulhassak be, ahová a két héttel ezelőtti Formula-1-es Emilia Romagna Nagydíj dobogósai. A rajtom jól sikerült, rögtön nyertem egy pozíciót, és a futam feléig meg is őriztem a helyezésem. Nyugodt és higgadt maradtam a necces szituációkban is, azokból volt bőven, hiszen nem egy baleset történt a pályán. Egy ízben a safety car is tiszteletét tette, ami nekem egyáltalán nem jött jól, mert az addig összeszedett előnyöm nemes egyszerűséggel kinullázódott.

Komoly csatákat vívtam azért, hogy továbbra is képes legyek az élmezőnyben autózni, és kemény védekezéssel végül sikerült magamról leszakítani a bepróbálkozókat. Az utolsó körökben a sors jóváírta nekem, amit a verseny közben elvett, és végül a rajthelyemhez képest két pozíciót javítva megvalósult az, amit elterveztem. Az már csak hab a tortán, hogy az olasz bajnokságban a második, míg a Drexler értékelésében a győzelmet is megszereztem.”

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Háfra Zsolt

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel