Berta Benjámin győzelemmel felérő harmadik helyet szerzett Vallelungában!

A SOLUTION Racing Team fiatal pilótája a hétvége záróversenyén lemásolta az előző napi remekelését, és újfent a harmadik helyen végzett a TopJet FX2000/Drexler Formel Cup második vallelungai futamán.

A helyezés ugyanaz lett, mint szombaton, de ez a harmadik hely szakmai szemmel nézve győzelemmel ért fel, ugyanis a Róma mellett 30 kilométerrel fekvő versenypályán már-már felfoghatatlan, extrém meleg nehezítette a mezőny dolgát. Az időjárás Berta Benjámint is próbára tette, de a magyar fiú a veszélyes helyzeteket kerülve, végig koncentráltan versenyezve újfent a pódiumon találta magát:

„A rajtot most sem sikerült igazán jól elkapnom, így a harmadikról kapásból vissza is estem két helyet. Természetesen idegesített a dolog, így kettőzött erővel ugrottam neki a felzárkózásnak, és néhány körön belül sikerült is visszaküzdeni magam a kiinduló pozíciómba. Sajnos ekkorra már az első két helyezett túl nagy előnyt autózott ki magának, ezért csak egy safety car fázis után lett volna esélyem újra támadni őket. Ez természetesen nem jött, ezért aztán számomra maradt a magányos, légüres térben történő autózás, ahol már csak arra kellett koncentrálnom, hogy épségben hazahozzam a technikát.

Na jó, ez így túl egyszerűnek hangzott, valójában nagy csatát vívtam a borzasztóan elmelegedő abroncsokkal, a motorhűtéssel, na meg a majd hetven fokos aszfalt okozta, ideálisnak cseppet sem nevezhető körülményekkel. A verseny után jött a hír, hogy az előttem végző Sandro Zellert öt másodpercre büntették, de pechemre (néhány tized híján) ez már nem érintett engem. Összességében nem leszek, nem lehetek telhetetlen, hiszen ezzel az eredménnyel bebiztosítottam a második helyem a bajnokságban.” – összegezte a mai nap és a hétvége legfőbb eredményét Berta Beni.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Háfra Zsolt

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel