Berta Benjámin monzai vasárnapja: Felzárkózás, küzdelem, balszerencse

Ma délelőtt a második futammal zárult a TopJet FX2000 Trophy és Drexler Formel Cup monzai hétvégéje, ahol a fiatal magyarnak mindenből kijutott. Berta Beni hatalmasat küzdött és nagy felzárkózást mutatott be, de a két szerencsétlenül alakuló safety car fázis megfosztotta őt az összetett dobogótól.

A SOLUTION Racing Team versenyzője a negyedik helyről rajtolt, de némileg visszaesett az első kanyar után. Természetesen mindennek megvolt a miértje:

„A kezdéskor még helyenként nedves, nyálkás volt a pálya, többek között ezért sem akartam túlerőltetni az egyes kanyart. Monzában itt történik a legtöbb baleset, így jobbnak láttam kimaradni a kakaskodásból, és utána megkezdeni a felkapaszkodást. Friss slick keverékeken erre minden esélyem meg is volt, így igyekeztem gyorsan működésre bírni a gumikat, és rövidesen sikerült is levadásznom Sandro Zellert. (Zeller az F3-as EB-n Max Verstappennel és Esteban Oconnal autózott egy mezőnyben – a szerk.)

Már épp lendületbe jöttem volna, mikor a hátsóbb traktusban történt baleset miatt bejött a biztonsági autó. Igyekeztem a Pirelliket melegen tartani, és az újraindítás után újabb pozíciót javítottam, feljöttem az ötödik helyre, majd rövidesen már a negyedik helyen nézelődtem. Abszolút megvolt a potenciál, hogy odaérjek a dobogóra, de egy incidens után sajnos ismét érkezett a safety car… Ezzel a kiépített előnyöm elbuktam, és az utolsó körre elengedett restartból sem jöttem ki jól, lévén többen is szélárnyékot fogtak rajtam. Az már csak a hab volt a tortán, hogy az egyik ellenfelem vitatható manővere után a Roggia bukóterében kötöttem ki, majd a szabályok szerint engem megillető pozíciót „elfelejtették” visszaadni. Végül összetettben a hatodik helyen zártam, a Drexler Formel Cup-ban pedig másodikként állhattam fel a dobogóra. Többet vártam ettől a hétvégétől, de összességében úgy gondolom, tisztességgel helytálltam. Lélekben pedig már a következő versenyen vagyok…” – nyilatkozta némi csalódottsággal a versenyző.

Sokat nem pihenhet Berta Benjámin, hiszen alig két hét múlva egy másik tradicionális olasz versenypályán, Imolában folytatódik a bajnokság.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Háfra Zsolt

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel