FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

VOLENTÉR Balázs: „A profizmus egy új fokát ízlelhettem meg”

Volentér Balázs több magyar autóversenyzőhöz hasonlóan nem kapja meg azt a médiafigyelmet és hátteret, amire egyébként a tehetsége feljogosítaná őt. A mindenféle túraautós ködben szédelgő hazai autósport közegből rendkívül nehéz kitűnni, ezért aztán a legtöbben külföldön próbálnak szerencsét.

Volentér Balázs is pontosan ezzel próbálkozik, hiszen jó pár LMP3-as Norma M30-al teljesített sikeres endurance futamot követően most egy minden eddiginél nívósabb kihívás találta meg őt. Balázs a WEC-ben szereplő Inter Europol Competition LMP3-as Ligier JS P320-as autóját tesztelhette Monzában. Azt talán mondanunk sem kell, hogy mindez abszolút kuriózum, hiszen előtte még soha senki nem kapott lehetőséget ezen a szinten:

„Rettentően sokat tanultam ez alatt az egyetlen tesztnap alatt is. Ez nem is csoda, hiszen egy olyan WEC résztvevő csapatról beszélünk, ahol többek között Pietro Fittipaldi és Esteban Guttierez is versenyzik. Már a pályabejárás alkalmával tudatosult bennem, hogy milyen minőségű szakmai munka folyik itt, és ez az érzés a mérnökökkel folytatott telemetria olvasás után csak tovább erősödött bennem. A teszt egy komoly kihívás volt számomra, hiszen LMP autóban utoljára tavaly áprilisban ültem, Monzába pedig úgy érkeztem meg, hogy mind az autó, mind a pálya teljesen ismeretlen volt. Ennek ellenére folyamatosan gyorsultam, és a nap végére már az istálló állandó versenyzőihez képest is másodpercen belülre kerültem.

Az adatokból jól látszott, hogy egyes kanyarokban még gyorsabb is voltam a többieknél, és azt is jól tudom, hogy hol hagytam még benne időt, illetve hol tudnék még tovább javulni. Ez azt jelenti, hogy a tapasztalatlanságom ellenére is azonnal fel tudtam venni a ritmust, és csak további kilométerek kellenének ahhoz, hogy ezen a szinten is versenyképes legyek. A csapat nagyon elégedett volt velem, én pedig a profizmus új fokát ízlelhettem meg, így a folytatás abszolút csak a támogatói háttéren múlik. Előreláthatólag következő alkalommal egy hét múlva fogok ismét a volán mögé pattanni, a Brnoban tesztelhetem majd a szintén Le Mans résztvevő ARC Bratislava ugyanilyen típusú versenyautóját.” – nyilatkozta lapunknak Volentér Balázs, akit az Eurosport Magyarország WEC/Le Mans közvetítéseiből is jól ismerhettek.

Mi csak annyit tennénk hozzá az elhangzottakhoz, hogy sok sikert és elsősorban tőkeerős támogatókat kívánunk Balázsnak. És még talán azt, hogy epekedve várjuk a pillanatot, amikor a magyar média nem csupán a ministráns fiúk elsőáldozásáról, de a bíborosválasztásról is hitelesen beszámol majd…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Háfra Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.