A Forma-1 kínai újonca, Gouanyu Zhou erős jelzést adott, hogy nem csupán „nyaralni” jön a Formula-be, hanem komoly tervei vannak. Ezek közül az egyik a tavalyi világbajnokság harmadik helyezettjének legyőzése!
Az ifjú pilóta saját elmondása szerint tökéletes környezetben kezdheti meg az F1-es pályáját, hiszen a Lewis Hamiltont jobb napjain simán megszorongató és legyőző Valtteri Bottastól rengeteget tanulhat:
„Számomra egy igazi áldás, hogy ő lesz a csapattársam. Ahhoz, hogy legyőzhessem őt, nagyon keményen kell dolgoznom, és még gyorsabban alkalmazkodnom a közeghez. Új lesz minden, de fontos, hogy Valtteri egy nyitott srác, olyan versenyző, akitől csak tanulhat ez ember. Rendszeresen megosztja a tapasztalatait, ez pedig nagyon hasznos. Ne felejtsük el, hogy kevés ember volt csak képes arra, hogy legyőzze Lewis Hamiltont kvalifikációkon. Remek viszonyítási alap lesz nekem, és remélem sokat tudunk majd fejlődni csapatként is az ő segítségével.
2022-ben a pontszerzés a célom, de ez nagyban függ az új technikánk versenyképességétől. Ez csak a szezonkezdetkor fog kiderülni, de a legelső versenyeimen még nem akarok nyomást helyezni magamra. Egyszerűen csak szeretném élvezni azt, hogy itt vagyok, megtapasztalni a folyamatokat, megszokni a közös munkát, és persze minél többet fejlődni. Ha ez megtörtént, jönni fognak az eredmények!” – nyilatkozott motiváltan Guanyu Zhou.
Fotó: Getty Images