Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Frederic Vasseur: „Aki jól indít, az lesz a bajnok”

Az Alfa Romeo csapatfőnöke szerint a csonka szezon óriási kihívás elé állítja a mérnököket. Sokkal hangsúlyosabb teret kapnak a fejlesztések, amelyek akár a teljes bajnoki küzdelemre rányomhatják majd a bélyegüket.

Vasseur véleménye, hogy az idei év legnagyobb kihívása az lesz, hogy jóval rövidebb idő áll majd csak rendelkezésre fejleszteni, és azokat nagyon jól el kell majd találni, mert ha valaki rossz irányba indul el, nem lesz már ideje kijavítani a hibát.

Nagyon el kell találni azt a pontot, ami még működik, így a nyitófutamon látott eredmény paradox módon akár végeredménynek is beillik majd a francia szerint:

„Nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy aki elhibázza a dolgokat, az biztosan elbukik, de egy biztos: nagyon nehéz lesz kiköszörülni a csorbát, mert tíz hónap helyett ennek csak a töredékével számolhatunk. Ebből fakadóan aki jól kezdi a szezont, és jól működik a csomagja, annak nyert ügye lehet.

Nyilván az optimális helyzet az, amikor egymás után futjuk a versenyeket, és van időnk javítani azt, ami félresikerült. Ám a jelenlegi helyzet merőben másról fog szólni, és nem is panaszkodhatunk, mert ez mindenkinek egyformán nehéz lesz.

Amint vége a gyárbezárásoknak, és újrakezdhetjük a munkát, iszonyatosan rá kell feküdnünk az alkatrész utánpótlásra. Ha 15-18 futam és erőltetett menet vár ránk, akkor abba óriási készlettel kell belevágni, így erre a területre sokkal erősebben fogunk koncentrálni. Ennek egyszerű oka van: nem lesz időnk visszatérni a gyárba, hogy pótoljuk a kiesett elemeket. Ebből adódóan sokkal kevesebb energiánk marad majd fejleszteni, de most ez a kihívás, így ennek kell megfelelnünk.” – ecsetelte a szakember a csapatára és a mezőnyre egyaránt váró nehézségeket.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Scuderia Ferrari Fans

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel