Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

BRÉKING: Újra van japán versenyző a Forma-ben!

Az Alpha Tauri húzott egy meglepőt, és leszerződtette azt a Yuki Tsunodát, akit már egy ideje rebesgettek Danil Kvyat lehetséges utódjaként. A japán pilóta F2-es teljesítményét elnézve ez egyáltalán nem volt rossz döntés!

A fiatal versenyző idén három futamgyőzelmet is szerzett, és elsőévesként a dobogó harmadik fokára állhatott fel az év végi összesítésben. Kvyat mélyrepülése, és a Hondával partnerségben álló Tsunoda tündöklése előrevetítette a történteket, egyúttal visszahelyezte a szigetországot a Formula-1 térképre is:

„Mint ahogy a legtöbb pilótának, úgy az én vágyam is egy F1-es karrier volt. Ma ez megtörtént, így végtelenül boldog vagyok. Szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért az Alpha Taurinak, a Red Bulllnak, Dr. Helmut Markónak, és természetesen a Hondának is. Rengeteg támogatást kaptam tőlük, és ők adták meg az esélyt arra, hogy Európában is megmérethessem magam. Azoknak az istállóknak is köszönettel tartozom, akik segítettek a Forma-1 felé vezető utamon, elsősorban a Carlinnak vagyok nagyon hálás. Rengeteget tanultam náluk egyetlen év alatt! Tudom, hogy óriási lesz rajtam a nyomás, a japán rajongók nagyon elhivatottak a sportág iránt, de én szeretnék nekik is bizonyítani!” – zárta szék (ülés) foglaló beszédét Yuki, aki a tegnapi újonc tesztem már be is lakta az Alpha Tauri idei autóját.

A debütálás nem csupán a japán versenyző életében lesz kuriózum, de a Forma-1-es világbajnokságnak is: Yuki Tsunoda lesz a liga rangidős legfiatalabbika!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Webber: „Verstappen vs Perez CSATA? Sosem volt, SOSEM LESZ!!”

Nem csak az átlag F1 szurkolót, de a szakmát is lesújtja Max Verstappen 53 pont [...]

Érdekel
F1-es családi dráma? Ez lesz az ONE!

Tegnap robbant a bomba, hogy a Drive to Survive után egy újabb sorozat szól majd [...]

Érdekel
Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó versenyző, sokan [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

1 Comment

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel