A nemzetközi sajtó arra tippel, hogy az AlpaTaurinál komoly változások jöhetnek, miután Daniel Ricciardo nemrég megsérült. Azonban mindez nem az ausztrál pályafutását érintheti negatívan, sokkal inkább az istálló vezérpilótáját, Yuki Tsunodát hátráltathatja…
Ugyanis könnyedén előfordulhat, hogy Tsunoda aktív státuszból kiegészítő emberré válhat, igaz, ezt legalább a Red Bull Racingnél teheti majd. Mindez pedig a nem várt tényező, vagyis a Ricciardo sérülése apropóján beugró Liam Lawson erős teljesítménye okozhatja. A japán versenyzővel viszont már nem terveznek hosszútávon, Tsunodának saját magának kell ülést találnia. A helyzete azonban koránt sem reménytelen, hiszen a Honda valamilyen szinten még mindig tagja az F1-nek, ráadásul 2026-tól újból gyári csapat motorbeszállítójaként lesznek jelen. Így mondani sem kell, hogy az Aston Martinnál igyekszenek majd lehetőséget biztosítani neki. Egyes sajtóorgánumok szerint az is a Hondának köszönhető, hogy nem teszik majd azonnal lapátra Tsunodát…
Hát, mindez cseppet sem lenne meglepő, így mennek a dolgok a Red Bullnál!
Fotó: Getty Images