Az F1-es mezőnyből legutolsóként ma este az Apine is megmutatta a 2023-as versenygépét, amely külsőségekben nagyon hasonlít az előző szezonban használt autóra.
A „leleplező” eseményt Londonban tartották, de az A523 bejáratásán már korábban átestek, ahonnan a kiszivárgott kémfotók alapján nem túl sok újdonságot várhattunk, legalábbis ami a küllemet illeti. A festés ugyanúgy fog változni, mint 2022-ben, de a rózsaszín vagy épp kék fényezés alatt eltérő technológia várja, hogy Pierre Gasly, vagy Esteban Ocon sikerre vezesse. A Mercedeshez hasonlóan a franciák is próbáltak „játszani” festetlen területekkel, mindezt a tömegcsökkentés jegyében.
Első ránézésre látszik, hogy a mérnökök sokat dolgoztak, és újításokkal próbálkoztak: változott az autó orra, az oldaldobozok, és megújult a motorborítás is, ahogy a glória feletti légbeömlő is karcsúbb formát kapott. Hamarosan az is kiderül, hogy mindez előrelépést jelent-e, vagy az Alpine továbbra sem fog igazi veszélyt jelenteni a nagyokra.
Fotó: Alpine