Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

ALONSO: „Határozottan jó úton járunk!”

Aki követi a kétszeres világbajnok Fernando Alonso pályáját, az jól tudja, hogy a spanyol egy igazi szívember. Amit érez, azt mondja, és akkor mondja, nincs színjátszókör…

Az Aston Martin nevétől volt hangos a magunk mögött hagyott néhány napos tesztidőszak, és nem csupán a Lance Stroll által elszenvedett kerékpárbaleset miatt. A brit istálló biztató formát mutatott, és ha ezt a fejlődést át tudja menteni a szezonra… Alonso még nem rohant ennyire előre, de az szerinte is tény, hogy jó úton járnak:

„Az volt a cél, hogy egy olyan koncepciót valósítsunk meg, amire lehet majd építkezni a további években, és amivel végül képesek lehetünk beérni a top3-at. Ennek a koncepciónak a működőképes eleme a mostani, 2023-as autónk. Az új versenygépünk majdnem mindenben megváltozott, teljes megváltozott szemléletmóddal építettük. A tesztek alatt kísérleteztünk egy csomó beállítással, és különböző dolgokkal. De ez még kevés, látnunk kell, mire megyünk majd éles versenykörülmények között. Időre van szükségünk, de én határozottan úgy érzem, hogy a most megteremtett alappal jó úton járunk! Kell pár verseny, amíg minden összeáll, mire képesek leszünk a lehető legtöbbet kiaknázni az AMR23-ból.

Minden csapat győzni akar, és ezért megtesz minden tőle telhetőt. Itt az Aston Martinnál már épül az új gyár, lesz szélcsatornánk, szóval minden adott az előrelépéshez. Izgatott vagyok, mit hoz majd számunkra a következő két hét, és az elkövetkezendő pár év. Az élre akarunk kerülni, ez nem is vitás, és úgy érzem, ez a projekt képes lesz rá!” – nyilatkozta Alo.

De nagyon jó lenne egy Red Bull, Ferrari, Mercedes, Aston Martin versenyfutás a világbajnoki címért!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel