Bár még egy ideig érvényes szerződéssel bír Fernando Alonso és Lance Stroll, az istálló távlati terveiben a spanyol kora, utóbbinak pedig a nem túl acélos teljesítménye okozhat fejfájást.
Az Aston Martinnál komolyan veszik a célokat és a kihívásokat, éppen ezért az infrastruktúra folyamatos fejlesztése mellett a humán oldalt is állandóan erősítik. Ez már az idei években is tetten érhető, most pedig úgy hírlik, a csapat már a pilótapiacon is szétnézett.
Mindez egy szakíró tollából pattant ki, ugyanis Jon Noble volt az első, aki megszellőztette, hogy biztos forrásból tudja, hogy az Aston Martin több élversenyzőt is felkeresett az elmúlt időkben. A paddockban terjengő pletykák szerint a zöldek elsősorban 2025-re keresnek opciókat, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az események egy évvel megelőzik majd ezt a cél intervallumot.
A bennfentes információik szerint Martin Whitmarsh Lando Norrist és Charles Leclercet is felkereste, hogy vázolja nekik az Aston Martin ajánlatát. Mint az tudvalévő, Norris 2025 végéig, Leclerc pedig 2024 utolsó versenyéig foglalt, ez is azt támasztja alá, hogy a megkeresés a csapat hosszútávú jövőjével lehet kapcsolatos. Biztosra azonban nem érdemes menni az ügyben, hiszen mindkét említett pilóta némileg elégedetlen a jelenlegi helyzetével, az Astonnak pedig égető szüksége van Stroll helyett egy versenyképes karakterre. Már amennyiben szeretnének a konstruktőrök harcába is beleszólni…
Fotó: XPB Images