Noha mindenki az Alfa Romeóhoz várja a német ifjút, könnyedén előfordulhat, hogy a Scuderia Ferrari egy másik középcsapatnál veti majd be őt.
Az ok pofonegyszerű: a Ferrari beszállítója a Haas F1 Teamnek, az amerikaiak pedig szenvednek is ettől rendesen. Mint azt látjuk, tudjuk, az olaszoknak nem megy éppen valami jól, ez pedig a partnereiknél is látványosan megmutatkozik. Egyes hírek szerint a Haas fontolgatja a kiugrás lehetőségét ebből a megállapodásból, amit Maranellóban úgy előznének meg, hogy a már most eszméletlen PR és médiaértékkel rendelkező Mick Schumacher debütálásának lehetőségét nekik adnák.
Ha belegondolunk Günther Steiner legutóbbi nyilatkozataiba, akkor van ráció a dologban, hiszen a csapatvezető elmondta: nem kell nekik lejárt szavatosságú versenyző… Ezzel tulajdonképpen belengette, hogy a Haas fiatalítás elé néz, ebbe a képbe tökéletesen illik Schumacher, valamint az istállóra pályázó Nikita Mazepin személye is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mind a német, mind az orosz révén jelentős bevételekhez juthatnának…
Fotó: Formula One