McLaren: „Piastri a JÖVŐ VILÁGBAJNOKA”

Andrea Stella csapatvezető úgy érzi, hogy Oscar Piastri személyében igazgyöngyre leltek az istállónál. A szakember azt is tudni véli, honnan lehet felismerni, hogy valakiből tutira világbajnok lesz.

Stella azon a véleményen van, hogyha valaki ténylegesen világbajnok alkat, azt azonnal le lehet szűrni a nyers tempójából. Nincs olyan, hogy „ma nem, majd a legközelebb biztos”, ha egy leendő győztes a pályára gurul, nem számítanak a körülmények, sem a technika, azonnal gyors lesz:

„Azok, akikben megvan az a bizonyos potenciál, hogy világbajnokok legyenek, egyből rendelkeznek valamivel, amivel a többiek nem. Ez pedig a nyers, természetes tempó, amit azonnal képesek is megmutatni a pályán. Mellette rendelkeznie kell az átlagon felüli mentális állóképességgel, és az adottsággal, hogy mindezt képesek is legyenek kiaknázni. Oscarnál pedig ezek a dolgok mind adottak, és ő tudja is, hogyan éljen velük. Ahogy az autónk egyre jobban versenyképes, úgy válik számunkra is világosabbá, micsoda gyémántra találtunk a személyében. Egyből képes volt a legmagasabb szinten is helytállni, de ez nem is lepett meg bennünket, hiszen már a tesztek alatt és az első futamokon is bizonyította. Belőle lesz a Formula-1 következő nagy bajnoka!” – örvendezett a McLaren istálló vezére.

 

Mit gondoltok, mondjuk egy évtized múlva már valóban többszörös világbajnokot tisztelhetünk majd Oscar Piastriban?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel