Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

MONACO EDITION – Erre a hétvégére megváltozik a McLaren festése

Szinte minden fanatikus emlékezetében élénken él még a McLaren GULF monacói festése, a csapat szurkolói még petíciót is indítottak azért, hogy maradjon az autó extra kinézete.

Ez még 2021-ben volt, a mostani hétvégén pedig újból előkerül a „hagyomány”, és ismét különleges kinézettel áll rajthoz Monacóban a McLaren. Ezúttal nem egy támogató, hanem három nagymúltú versenyautó előtt tisztelegnek a gesztussal. A tematika a Triple Crownra hajaz, vagyis Monaco, Le Mans és Indianapolis mesterhármasára. Nem csupán Monacóban okoznak majd meglepetést, hanem az Indy 500-on is két extrém fényezésű autóval jelennek majd meg.

Alexander Rossi narancsszínű fényezést kap, az 1974-es Indy 500-as győzelem tiszteletére, Felix Rosenqvist versenygépe az 1984-es Monacói Nagydíjon győzelmet arató F1-es McLaren festésére hajaz majd, míg Pat O’Ward autója feketére „mázolódik”, akárcsak az 1995-ös Le Mans-ban elsőként leintett wokingi autó. Lando Norrisék verdája pedig ezt a hármat foglalja majd egybe a hétvégi Monacói Nagydíjon!

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: McLaren

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Webber: „Verstappen vs Perez CSATA? Sosem volt, SOSEM LESZ!!”

Nem csak az átlag F1 szurkolót, de a szakmát is lesújtja Max Verstappen 53 pont [...]

Érdekel
F1-es családi dráma? Ez lesz az ONE!

Tegnap robbant a bomba, hogy a Drive to Survive után egy újabb sorozat szól majd [...]

Érdekel
Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó versenyző, sokan [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

1 Comment

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel