Norrisék új szponzort kaptak és legyőznék a Ferrarit

A nap híre, hogy a Gulf személyében a McLaren új támogatót fogott. Az ikonikus olajbeszállító nem csupán a nevét adja a wokingiek teljesítményéhez, de 2021-től a termékeivel is igyekszik majd versenyképesebbé tenni őket.

Az ifjú brit addig is nagyon elszánt és sikerre éhes, amire az eddig látott futamok képe alapján minden oka meg is van:

„Most esélyünk nyílt a Scuderia Ferrarit legyőzni, és kiegyensúlyozottan küzdeni ellenük egy teljes szezon során. Mindannyiunknak nagyon sokat jelentene az, ha egy olyan csapatot utsaítanánk magunk mögé, akik hosszú-hosszú évekig kirobbanthatatlanok voltak az élmezőnyből. Ha sikerülne, akkor újból bizonyítást nyerne a tétel, hogy ismét fejlődtünk. Célunk az, hogy idén és a jövőben is legyőzzük őket!” – üzent tulajdonképpen nyíltan Lando Norris az olasz istállónak.

A mezőny mókamestere azzal is tisztában van, hogy idei csapattársa jövőre már a maranellóikat fogja erősíteni. Norris elmondta, hogy szoktak erről a témáról beszélgetni, és Carlos Sainz egyáltalán nem aggódik a Ferrari gyengélkedése miatt, a hátralévő időben pedig neki is ugyanaz a célja, mint a csapattársának:

 „Szoktunk ezzel viccelődni, de ez a Forma-1, ahol minden egy pillanat alatt megváltozhat. Lesznek olyan versenyek, ahol a Ferrari simán legyőz majd minket, és biztosan tudom, hogy akkor ezzel fogja szívni a vérem Carlos. A viccet félretéve, szerintem nem kell aggódnia a döntése és a jövője miatt, én biztos vagyok abban, hogy a Scuderia idővel visszatalál a helyes útra, és ismét a Forma-1 egyik vezető erejévé válik majd.” – adott betekintést kettejük kapcsolatába, valamint Sainz érzéseibe a fiatal McLarenes.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Sky Sports

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel