Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

A NAP HÍRE: George Russell Lewis Hamilton helyén!

Utolsókból lesznek az elsők: nagyon úgy fest, hogy az ismert közhely a Forma-1-ben is testet ölt, hiszen a kieső britet a sereghajtó Williams tehetsége pótolja. Óriási lehetőség ez mind Russellnek, mind az előttünk álló hétvégének.

Az elmúlt verseny óta a feje tetejére állt a Formula-1 világa, csak kapkodjuk a fejünket, egymás hegyén-hátán érkeznek a szenzációs hírek és bejelentések. Pontosan ilyen Hamilton partvonalra kerülése, és az őt helyettesítő személyének kiléte is. Nemrégiben Charles Leclerc nyilatkozta, hogy ha Russell megkapná Hamilton autóját, gond nélkül hozná vele ugyanazt, mint a hétszeres világbajnok honfitársa. Russell nagyon visszafogottan nyilatkozott élete eddigi legnagyobb lehetőségéről:

„Köszönöm szépen a Williams támogatását, és azt, hogy megadták nekem ezt a hihetetlen sanszot. Bár a hétvégén a Mercedessel fogok versenyezni, száz százalékig Williams versenyzőnek érzem magam. Ez egy remek esély nekem a további tanulásra, a fejlődésre, mind versenyzőként, úgy emberként is. Erősebben fogok visszatérni, harcolni fogunk azért, hogy a Williamset visszavezessük oda, ahol a méltó helye van neki. Pontokért akarok harcolni velük, és mindent megtenni ezért. Köszönöm szépen a lehetőséget, már nagyon várom a hétvégét!” – mondta el Russell.

Ez a beugrás sokmindent be fog árazni: megméri Hamilton egyeduralmát, megmutatja fiatal generációban rejlő potenciált, és vélhetően jó pár elvakult szurkoló realitásérzékét is helyrebillentheti. Lesznek, akik valószínűleg majd csak legyintenek a hír hallatán, de mi le merjük írni: győzelmet remélünk George Russelltől, de minimum Valtteri Bottas felülmúlását. Na meg azt, hogy egy kicsit összerázódjon a mezőny, és unalmas vonatozás helyett végre valódi parázs csatákat láthassunk!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó képességű versenyző, [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

1 Comment

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel
Új program a Magyar Nagydíjon!

„High Speed test” néven sokaknak lehetőségük nyílik majd az orvosi és biztonsági autó gyakorlásait személyesen [...]

Érdekel
Hamilton ÜZENT Verstapennek: „Az a célom, hogy letaszítsalak!”

Lewis Hamiltont olyannyira feltüzelte a hétvégén látott versenyképesség és a Mercedes Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztései, [...]

Érdekel