Hogy mi lesz utána? Ez egy jó kérdés, és még maga Toto Wolff sem tudja rá a választ. Akár olyan helyzet is előállhat, hogy valamelyik edzésen Russell vezeti a Mercedes egyik autóját, majd később megérkezik Lewis Hamilton, és átveszi a helyét.
Bár a brit diadalittasan jelentette be a visszatérését a közösségi médiában, korántsem egyértelmű a helyzete. Amellett, hogy kérdéses a Valtteri Bottas melletti pilóta kiléte, a Williamsnek is további nehézségeket okoz ez a helyzet. A legideálisabb esetben is csak pont az első szabadedzés magasságában eshet be az ajtón Hamilton, arról már ne is beszéljünk, ha esetleg valamilyen komplikáció adódik a brit vb-győztes tesztelésével kapcsolatban…
„Még mindig nem tudni biztosan, ki fogja az egyik autónkat vezetni a hétvégén Abu Dhabiban. Lewis egyre jobban van, de csak pontosan a hétvége kezdete előtt látjuk majd meg, hogy tényleg alkalmas lesz-e arra, hogy versenyezzen. Ezért minden tőlünk telhetőt elkövetünk, ő rettentően elszánt, nagyon várja, hogy visszaülhessen a volán mögé. Számunkra azonban az egészsége a legfontosabb, így akarunk semmit sem elkapkodni. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, aztán döntünk.” – mondta el az osztrák csapatvezető.
Változások nem csupán a pilótafülkében lehetnek, de maga az autó kinézete is eltér majd a megszokottól. A német istálló autói egy extrém festéssel vonulnak majd fel a kvalifikációra is a szezonzáró futamra, hogy ilyen módon tisztelegjenek a gyárban dolgozó, a sikerek alapját megteremtő munkatársak előtt.
Fotó: Essentially Sports