Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Abszurd: A Mercedes aggódik, hogy valami félrement az idei autójuknál

Hiába hétszeres egyéni és konstruktőri világbajnokok, és hogy az idejét sem tudjuk, mikor tudták őket legutóbb legyőzni… Ők mégis aggódnak!

Az igazat megvallva, minden évkezdet jelent kockázatot, de a fentebb már említett példa ismeretében emiatt legkevésbé a csillagos istállónak van lenne félnivalója. Ők mégis szezon előtti februárban eljátsszák az alábbi hattyúdalt, most éppen James Allison technikai igazgató előadásában:

„Az év eleje mindig egy nagyon nehéz szakasz számunkra. Kétségek gyötrik a csapatot, a mérnökeinket, a dolgozóinkat, vajon nem felejtettünk-e el valami fontosat? 2021-re a megszokottnál jóval kevesebbet változnak az autók, ez pedig a mi felkészülésünket is átalakította. Nem új alkatrészeket építünk, hanem a meglévőkből gyártunk le elegendő pótdarabot. Csakis azokat a dolgokat teszteljük, amelyek változtak, az autó egészét viszont nem.

Ezek inkább logisztikai feladatok, mintsem tervezés/fejlesztés jellegűek, inkább menedzsment, mint mérnöki munka. Így is nagyon sok a teendőnk, hiszen sok dolgot kell ellenőriznünk a szezonrajt előtt, van, amit duplán, sőt triplán is. Mégis, a megváltozott ritmus folyamatosan elbizonytalanít bennünket…”

Azért mi őszintén bízunk benne, hogy nem a mezőny végén kell majd harcolni „szegény” Lewis Hamiltonéknak!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel
Vasseur: „Nem kerestük meg Hamiltont”

Az üzenetet nem más küldte, mint Frederic Vasseur, a vörös istálló csapatfőnöke, akitől valószínűleg az [...]

Érdekel