A Mercedes az elmúlt két napban privát tesztet tartott Silverstoneban, ahol Valtteri Bottasnak jutott az akár történelminek is nevezhető büszkeség: a világjárvány miatt csúszó, majd újjáéledő F1 szezon első valódi kilométerei!
A teszt legfőbb témája a visszarázódás mellett természetesen a járvány elleni védekezés volt: a csapataggok azt a protokollt gyakorolták, amely júliustól fogva minden versenyhétvégén megvalósul majd. Az istálló munkatársai maszkban és arcvédőben dolgoztak, a gárda pedig az összes résztvevőn koronavírus tesztet hajtott végre, amelyek mind negatív eredményt hoztak. Bottas így látta a tesztnapok konzekvenciáját:

„Úgy látom, hogy sok új ismerettel és tapasztalattal gazdagodtunk, legfőképpen a biztonsági protokollal kapcsolatban. Hatékonyak voltunk, így mindenki biztonságban lesz, ha versenyezni kezdünk. Én a magam részéről nagyon élveztem minden percet, már alig várom a szezonnyitó duplát, ahol rögtön két versennyel csillapíthatjuk a vezetés iránti éhségünket.”- mondta felvillanyozottan a finn.
Fotó: Mercedes