Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Elhibázott Ferrari taktika és kettős Mercedes siker Barcelonában

Vasárnap délután elrajtolt a 2018-as év első Európai futama. Barcelona minden szezonban egy új kezdet a csapatoknak, és egyben több fontos kérdésre is választ kaptunk. Az egyik ilyen az itt először bevetett fejlesztések sikere volt, a másik pedig az, hogy képes lesz-e visszavágni a Ferrari a Mercedesnek.

Már a rajtnál sok minden eldőlt: Hamilton megőrizte az elsőséget, Vettel pedig keményen átlépte Bottast. A mezőny csupán alig két kanyart élt túl baleset nélkül: Romain Grosjean állt keresztbe a pálya közepén, és rögvest le is amortizált két autót. A horrorisztikus pillanatok során Pierre Gasly és Nico Hülkenberg, na meg természetesen maga Grosjean is kiírta magát a további küzdelemből, jöhetett a safety car.

Az újraindítás után csak Alonso tudott egy helyet előrelépni, de a spanyol még így sokkal hátrébb autózott az eredeti rajthelyénél. A kerékcserék Vettellel kezdődtek, aki a lágy szettjeit közepesre váltotta, őt követte Bottas, aki a lassabb boxutcai munka miatt csak a Ferraris mögé tudott visszaérni.

Lewis Hamilton is megejtette a kötelező kiállást, (és kisvártatva vissza is állt az élre) míg a Red Bull igyekezett mindkét pilótáját a lehető legtovább kint tartani, így egy ideig Verstappen is vezette a mezőnyt. Kimi Raikkönen ugyanakkor egy műszaki hiba miatt a boxba hajtott, és ott véget is ért a versenye. Ekkor még úgy tűnt, hogy az azerihez hasonló, rettentően eseménydús futamra van kilátás, ezek után azonban leült a történés.

A vörösök stratégái ezúttal nagyot hibáztak…

A viszonylagos csendet Esteban Ocon leállása, és annak hozadéka, a virtuális safety car törte meg. A francia műszaki hiba miatt búcsúzni kényszerült, miközben a fázist kihasználni igyekvő Ferrari ezen a ponton dobta el a versenyét: Vettel új közepes keverékű abroncsokat rakatott fel, de a csere lassúnak bizonyult, és a várt eredményt sem hozta meg, így mind Bottas, mind pedig Verstappen a német elé került.

A futam nagyobb része alatt lógott az eső lába, ez hozhatott volna még fordulatot és helycseréket az élmezőnyben. Mivel az égi áldás elmaradt, így a verseny további részében már nem fenyegette veszély a Mercedes kettős sikerét, sőt Max Verstappen is képes volt a sérült autójával odaérni a dobogóra.

Verstappen nagyszerű harmadik helyet szerzett

Vettel elhibázott taktikájának köszönhetően csak a negyedik helyen intették le. A nap negatív és pozitív meglepetését egyaránt a Haas okozta, hiszen míg Grosjean galibát okozott, addig Magnussen stabil hatodik helyen juttatta célba az autóját.

1 44 Lewis Hamilton MERCEDES 66 1:35:29.972 25
2 77 Valtteri Bottas MERCEDES 66 +20.593s 18
3 33 Max Verstappen RED BULL RACING TAG HEUER 66 +26.873s 15
4 5 Sebastian Vettel FERRARI 66 +27.584s 12
5 3 Daniel Ricciardo RED BULL RACING TAG HEUER 66 +50.058s 10
6 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 65 +1 lap 8
7 55 Carlos Sainz RENAULT 65 +1 lap 6
8 14 Fernando Alonso MCLAREN RENAULT 65 +1 lap 4
9 11 Sergio Perez FORCE INDIA MERCEDES 64 +2 laps 2
10 16 Charles Leclerc SAUBER FERRARI 64 +2 laps 1
11 18 Lance Stroll WILLIAMS MERCEDES 64 +2 laps 0
12 28 Brendon Hartley SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 64 +2 laps 0
13 9 Marcus Ericsson SAUBER FERRARI 64 +2 laps 0
14 35 Sergey Sirotkin WILLIAMS MERCEDES 63 +3 laps 0
NC 2 Stoffel Vandoorne MCLAREN RENAULT 45 DNF 0
NC 31 Esteban Ocon FORCE INDIA MERCEDES 38 DNF 0
NC 7 Kimi Räikkönen FERRARI 25 DNF 0
NC 8 Romain Grosjean HAAS FERRARI 0 DNF 0
NC 10 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 0 DNF 0
NC 27 Nico Hulkenberg RENAULT 0 DNF 0

A barcelonai hétvége ezzel még nem ért véget, hiszen a csapatok Monaco előtt kollektív teszttel folytatják a programot.

[sociallocker]

Köszönjük, hogy segítesz abban, hogy megismerjenek minket a magyar Forma 1 rajongók! Ígértem Neked egy kupon kódot, de kettőt is kapsz és eldöntheted, hogy melyiket használod fel.

500 forintos kupon: BLOG500 vagy 5%-os kupon: BLOG5

És ezek a kuponok azért jók, mert AKCIÓS termékekre is használhatók ???? Kattints ide ha szeretnéd felhasználni!

[/sociallocker]

Írta: Tóth Krisztián Márk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alpine csapatfőnök: „Ocon VILÁGKLASSZIS!”

A francia istállónál igencsak elégedettek a pilótájuk teljesítményével, hiszen egy remek időmérős teljesítmény után egyet [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel