Maga az autó gyönyörű lett, de nem pusztán az előnyösebb kinézet óhaja vezérelte az istállót. Annál valami sokkal magasztosabb.
Kitaláljátok az okát? Bevalljuk, nekünk nem esett le azonnal, de Lewis Hamilton és Toto Wolff nyilatkozata után megvilágosodtunk. Igen, igen, ez a Black Lives Matter…
„Én magam sajnos keserű tapasztalatokkal rendelkezem arról, mit is jelent a rasszizmus a gyakorlatban. Mivel sokan vagyunk még így ezzel, szerettem volna változást elérni az ügyben. Beszéltem Toto Wolffal arról, hogyan tudnánk együtt kiállni, és nagy köszönettel tatozom nekik, mert meghallgattak és megértették az érzéseimet, a rossz tapasztalataimat. Most egy jelentős üzenetet átadva indulhatunk a harcba, a cél a fejlődés és a változás. Szeretnék valamit magam mögött hagyni, ami túlmutat rajtam, és az esélyegyenlőségért küzd.” – árulta el Lewis Hamilton, hogy lényegében tőle származik az új design ötlete.

„A rasszizmusnak nincs helye a társadalomban, ez a Mercedes véleménye. Azonban ezt gondolni nem elég, cselekedni kell érte. A fekete autóval egy globális platformon fejezzük ki, hogy hiszünk a tiszteletben és az egyenlőségben. Ezért az ezüst nyíl most feketébe vált, és egész szezonban ebben a színben pompázik, hogy megmutassuk, elhívatottak vagyunk a sokszínűségért, úgy a csapatunkban, ahogy az egész sportágban is. Az új festésünk azt üzeni a világnak, hogy pozitív változásokra van szükség!” – jelentette ki Toto Wolff.
Az autó nagyon elegáns és formabontó, a további véleményalkotás jogát pedig meghagyjuk nektek.
Fotó: Mercedes AMG Petronas