Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Hamilton gálázott- Nem hozott meglepetést a Stájer Nagydíj

Lewis Hamilton senkitől sem zavartatva, óriási fölénnyel nyerte meg 2020 második osztrák futamát. Az izgalmakat ezúttal a hátsó régiókban kellett keresni, na meg a Scuderia Ferrarinál, akik dupla kiesésükkel valósággal sokkolták az értük szorítókat.

A rajt pillanatai különösebb dráma nélkül zajlott le, de nem sokat kellett várni egy jó kis csetepatéra: a Ferrari két pilótája találta meg egymást, és a pálya legmagasabb pontján bemutatott kakaskodás után Sebastian Vettel szárnyaszegetten, Charles Leclerc pedig sérült padlólemeze miatt volt kénytelen feladni a futamot.

Az eredmény a safety car behívása lett, majd az újraindítást követően Hamilton elkezdte dobálni a leggyorsabb köröket, és hamar tetemes előnyt épített ki a rajthelyét megőrző Max Verstappen előtt. A holland minden tőle telhetőt megtett azért, hogy közelebb férkőzzön, de az már tíz kör után egyértelmű volt, hogy ezt a győzelmet maximum csak eldobni tudja magától Lewis Hamilton. Verstappennek sokkal inkább hátrafelé kellett figyelnie, hiszen Valtteri Bottas a futam túlnyomó részében ott loholt a nyakában, és végül az okos taktikájának köszönhetően meg is előzte a hollandot.

A legtöbb csatát a McLaren – Renault – Racing Pont tengely jóvoltából láthattuk: a hármasból leginkább Sergio Perez domborodott ki, aki iszonyatos felzárkózást mutatott be, a mezőny végéről egészen az ötödik helyig repítette a rózsaszínű autót, de végül eldobta magától az erős pontszerzés lehetőségét. Helyette a kiállását okosan meglovagolva Lando Norris lett a futam embere, és a győztes trió, valamint Alexander Albon mögött ötödiknek hozta be a McLaren-t.

Két izgalmas verseny után már a nyakunkon is van a Magyar Nagydíj, ahová vélhetően a Scuderia Ferrari érkezik meg majd elsőnek…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Sky Sports

3 thoughts on “Hamilton gálázott- Nem hozott meglepetést a Stájer Nagydíj

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel
Vasseur: „Nem kerestük meg Hamiltont”

Az üzenetet nem más küldte, mint Frederic Vasseur, a vörös istálló csapatfőnöke, akitől valószínűleg az [...]

Érdekel