A nyitófutam gyenge teljesítménye után még mindenki egyértelműen temette a Mercedes istállót, azonban mára fordult a kocka. Olyannyira, hogy az Ausztrál Nagydíjon már dobogóra is állt Lewis Hamilton.
A csapat szerint ez még csak a kezdet, Toto Wolff pozitív hangvétele után most George Russell és James Allison is hatalmas előrelépést vizionál!
„Az a helyzet, hogy az elmúlt két-három hétben többet gyorsultunk és fejlődtünk, mint a teljes téli felkészülési időszakban. Korábban rossz irányba indultunk, de ez a tendencia megfordult, hiszen kijelenthetjük, hogy megleltük a helyes irányt! Mindez nem véletlen, hiszen kőkeményen dolgozunk, és ha minden úgy működik, ami kell, akkor komoly előrelépésre számíthatunk!” – mondta el Russell.
Allison is osztja a pilóta véleményét, aki a háttérben rengeteget tett azért, hogy munkaadója kimásszon a gödörből:
„A leszorítóerő felfejlesztésén kívül további olyan alkatrészek bevetését is tervezzük, amivel javulhatunk. Új futóműelemeken dolgozunk, melyekkel a vezethetőséget próbáljuk meg erősíteni, ha mindez működik, akkor a versenyzőink még jobban feszegethetik majd a határokat. Mindemellett folyamatos szimulációs munkát is végzünk, hogy a lehető legjobban beállított autót adhassuk a pilótáknak. De a legfontosabb, hogy a korábbi szélcsatornás adatokban találtunk valamit, amivel igazán komoly előrelépést érhetünk el. Dolgozunk rajta, hogy ezt már Azerbajdzsánban sikerüljön majd kiaknázni.” – nyilatkozott a technikai igazgató.
Fotó: Getty Images