Merész, ugyanakkor sok szurkolónak behízelgő kijelentést tett Ralf Schumacher. A német szerint az autóbemutatón látott jófiú George Russell csak egy álca, az ifjú britet belül szétfeszíti a vágy, hogy legyőzze Lewis Hamiltont.
Noha a hétszeres világbajnok már az utolsó verseny után megkezdte a lélektani hadviselést, majd nemrégiben meg is üzente a riválisoknak, hogy élete formájában kezdi meg 2022-őt, az ex F1-es pilóta szerint ez cseppet sem hatja meg Russellt… Ha a csapat engedni fogja (márpedig Toto Wolff fennen hirdette a héten, hogy a Mercedesnél nincs, és soha nem is volt csapatsorrend), akkor Russell tenni fogja a dolgát:
„Volt valami diszkért pikantéria abban, ahogy George és Lewis egymással viselkedett az autóbemutatón. Engem nem éppen arra a tüzes és sikeréhes Russellre emlékeztetett, akit a Mercedesnél legelőször láthattunk beugrani. De ez csak az álca, jómagam teljesen biztos vagyok benne, hogy már az első percektől fogva képes lesz felvenni a ritmust, és legyőzni Hamiltont.
Ez egy kényelmes helyzetet szül az istállónál, hiszen az idő múlik, és valljuk be őszintén, hogy nem Hamiltonnak dolgozik. Most még itt van, teljesít, akar, de nem is túl sokára eljön majd az idő, amikor át kell adnia a stafétabotot. Addig is itt ez a szuper felállás, ahol George minden idők egyik legjobbjától tud tanulni, és fantasztikus eredményeket érhetnek el együtt. Őszintén szólva, nem is értem, miért nem cserélték már le korábban Valtteri Bottast…” – beszélt nyíltan a Mercedesnél történtekről Scumacher.
Ti mit gondoltok, valóban lesz esélye Russellnek „odaverni”?
Fotó: Mercedes F1 Team
KIicsit túlzás így megfogalmazni de Russel nem fogja ” VERNI ” Hamiltont ! Jó pilóta Russel de azért még tapasztalat kel !