Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Toto Wolff: „Kanada csak a kezdet volt, hamarosan óriásit fogunk javulni!”


Nagyon jól mozgott a Mercedes a Kanadai Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton a dobogóra is odaért. Főnöke szerint ez csak egy lépés a siker felé visszavezető úton, a következők már sokkal nagyobbat fognak durranni.

A csillagosok ugyanis kettő brutális fejlesztési csomaggal is készülnek még a nyáriszünet előtt, amitől azt várják, hogy közvetlenül a Red Bull mögé, a második erő szerepébe repítő őket. Vagy még ennél is előrébb!

„Egy nagyon komoly csomaggal készülünk a hazai versenyünkre, Silverstone-ba, aztán már hozzuk is a következőt, még a szünidő előtt. Egyre gyorsabban tanulunk, már értjük az autónk működését, és működik az új koncepciónk is. Ennek köszönhetően nagyot fogunk javulni az elkövetkezendő időszakban, már a következő négy versenyen is.

Nem csak a pályán történteket, de a szimulációkat is jobban értjük már, és amit idáig leteszteltünk a szimulátorban, az a valóságban is kivétel nélkül működött. Ez az elmúlt másfél év során finoman fogalmazva sem volt mindig így… Jelentős teljesítmény többletet olvastunk ki az adatokból, tudjuk, mi kell ahhoz, hogy ennél is gyorsabbak legyünk, milyen beállításokat kell használnunk. Összességében nagy lépésre készülünk, és azt gondolom, nagyon jó irányba haladunk.” – örvendezett szokatlan magabiztossággal a Mercedes góré.

Reszkess Max Verstappen, reszkess Fernando Alonso?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel
Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a [...]

Érdekel