Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

WOLFF: „A Red Bull csak akkor nem nyeri meg az ÖSSZES versenyt, ha hibázik”

Ugyanis bármilyen szomorú, pusztán önerőből bárkinek foghatatlannak bizonyul Max Verstappen csapata. Ezt Toto Wolff is elismerte…

A Mercedes csapatvezetője tudja mit beszél, hiszen korábban ők is közel álltak ahhoz, hogy hivatalosan is legyőzhetetlenek legyenek. Véleménye szerint ez csak akkor nem jön össze a nagy riválisnak, ha valamivel elszúrják. Bár korábban nem szívesen beszéltek róla, de azóta már Christian Hornerék is elismerik: ha Szingapúrban is győzni tudnak, akkor nagyon jó esélyük van hiba nélkül zárni a szezont.

„Egy szezonon belül minden futamot megnyerni? Ez olyan rekord lenne, ami még nekem is tetszik, hiszen azt jelenti, hogy tökéletesek vagyunk. Nekünk nem jött össze, mert a versenyzőink kilökték egymást, plusz jött a motorhiba is, így két verseny hiányzott a makulátlan mérleghez. De az igazság az, hogy számomra ezeknek a csúcsoknak semmi jelentősége nincs. A jó napjainkon sem érdekelt sosem, hogy hanyadjára nyerünk, vagy éppen milyen rekordot adunk át a múltnak. Ezért én nem a legmegfelelőbb ember vagyok arra, hogy véleményt alkossak egy ilyen rekord lehetőségéről. Egy biztos, ezek az eredmények megmutatják, hogy egy kivételes képességű versenyző egy nagyszerű csapatban, egy nagyon jó autóban fantasztikusan versenyez. Szóval igen, szerintem ez csak akkor nem sikerül nekik, ha ők rontják el, a pályán sem mi, sem más nem képes megállítani őket!” – dicsérte meg burkoltan a Red Bull Racinget Toto Wolff.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel
Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a [...]

Érdekel