Wolff: „NEM ENGEDEK konfliktust Lewis és George között!”

Jelentette ki Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Nos, mindez nem sok jóval kecsegtet George Russellnek.

2022-ben Russell simán legyőzte Lewis Hamiltont, ennek ellenére felhőtlen maradt a viszony a két versenyző között. A Mercedes vezetése szerint idén már jóval versenyképesebbek lesznek, a világbajnoki cím sem lesz elérhetetlen közelségben, ez pedig bizonyára alaposan tűzbe hozza majd az első vb címét hajkurászó Russellt és a nyolcadikra hajtó Hamiltont is. Nos, Toto Wolff figyelmeztetett, semmiféle balhét nem tűr meg a versenyzői között. Sokak szerint ez a szöveg egyenes út a csapatutasításhoz, amely csakis Hamiltonnak kedvezhet…

„A versenyzőink közötti harmónia csakis attól függ, hogy mit biztosítunk nekik mi, a vezetőik. Ha adottak a feltételek, akkor elvárhatjuk, hogy egészséges együttműködés keretében végezzék el a munkájukat. Alapnak kell lennie a tiszteletnek, és én nagyon bíztatóan értékelem a helyzetünket. Mindkettőjükben megvan a kölcsönös elismerés a másik iránt, mind emberileg, mind sportolóként. Természetesen nem kívánunk meghatározni csapatsorendet (ez egyszer sem történt meg korábban… a szerk.), de a pilótáink rivalizálása nem csaphat át konfliktusba. Ezt sosem hagytam, és most sem fogom megengedni!” – emelte ki Wolff.

Erről érdemes lenne megkérdezni Nico Rosberget és Valtteri Bottast is. Egyre inkább úgy fest, azoknak lesz igaza, akik azt tippelik, hogy George Russell csak Lewis Hamilton visszavonulása után rúghat labdába…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel