Aston Martin: Stroll szerint a fia FEL FOG NŐNI Alonsóhoz…

Sok meglepő kijelentést tett már Lawrence Stroll, de ezek bármennyire is elhamarkodottnak, olykor légből kapottnak tűntek, előbb vagy utóbb végül megvalósultak. Félünk attól, hogy Lance Stroll esetében mindennek a fordítottja fog megtörténni.

Egy-két kiegyensúlyozottabb szezontól eltekintve Fernando Alonso mindig is magabiztosan győzte le a csapattársait. Pedig azok majd mindegyike jóval komolyabb karakter volt, mint az ifjú Stroll. Ennek ellenére apuka magabiztos, és az sem számít neki, hogy az az egyetlen futam, ahol Lance eddig maga mögött tudhatta Fernando Alonsót, az is a spanyol hibájából történt:

„Azt hiszem legutóbb, a Spanyol Nagydíjon bebizonyította, hogy kezdi elkapni a fonalat. Kellett hozzá hat-hét verseny, de azt gondolom, hogy innentől már közelebb lesz Fernandóhoz, a szezon végére pedig teljesen egyenrangú ellenfelek lesznek. Nagyon bízom abban, hogy a hazai versenyünkön mindkét autónkkal feljutunk a dobogóra, határozottan ez a tervünk. Nagyon bizakodó és magabiztos vagyok ezzel kapcsolatban, várom már a hangulatot, a pálya fekszik nekünk, az emberek imádnak bennünket, a többi csakis rajtunk múlik. Lance és Fernando remekül megértik egymást, és én reménykedem benne, hogy 2026-ban is ezzel a felállással támadhatunk majd.” – tért ki sejtelmesen Fernando Alonso szerződésére Lawrence Stroll.

Lancre visszaérve, talán majd 2026-ban képes lesz hozni a szintet, hiszen akkorra talán már „kopik” majd annyit Alo…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Aston Martin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel