Abszurd apropó ez, hiszen a Scuderia Ferrarinak el sem lett volna szabad jutni arra a szintre, hogy zavarják őket egy kiscsapat részeredményei.
Azt már megszokhattuk idén, amikor leintenek egy Forma-1-es futamot, akkor menetrend szerint úgy érkezik a Renault óvása, mint a kockászászló. Az ügyben szerdán ülnek össze az illetékesek, a Racing Pointnak pedig lehet félnivalója, mert a francia istálló mellett már az olaszok is feszegetik az ügyet.
A Scuderia nem nyújtott be hivatalos óvást, ám „szakmai kíváncsiságuktól” vezérelve levelet küldtek az FIA-nak, melyben arról érdeklődnek, hogyan lehet szabályos olyan alkatrésszel versenyezni, amelyet nem maga a Racing Point gyártott és tervezett.

Ez utóbbit a pink Mercedesnek csúfolt istálló technikai igazgatója is elismerte, Andy Green elmondta, hogy nem képekről másolták a fékhűtésért felelős elemet, hanem egy az egyben a Mercedes által tavaly használtat építették be autójukba. A szakember ugyanakkor meg van győződve arról, hogy a döntnökök szerdán nem adhatnak másnak igazat, csak Lawrence Stroll istállójának:
„Az óvást el fogják utasítani, ez egyértelmű. Mi a szabályok szerint jártunk el, és ezt tervrajzokkal, valamint vonatkozó adatokkal is bizonyítottuk már. Ezekből világosan kiderül, miért hasonlít egymásra a két autó fékhűtése.” – nyilatkozott kissé ellentmondóan Green.
Fotó: XPB Images