Nagyon úgy fest, hogy az elmúlt idők eseményei csupán elodázni tudták az év eleji teszteken látott-hallott felmordulást. Már most újra felhangosodtak azok, akik márciusban is óvást kiáltottak.
A Red Bull Racing már Melbourne előtt jelezte, hogy meg fogja óvni a Mercedes DAS névre hallgató újítását. A véleményük azóta sem változott, azonban még nem ugranak fejest az ügybe, holnap valószínűleg hagyják Hamiltonékat érintetlenül körözni, mert kíváncsiak arra, mit hozhat az ellenfelüknek ez a fejlesztés. A mérnökök véleménye szerint a jelentéktelentől fogva egészen a több tizedes előnyig mindenre van az esély – persze az is kérdés, hogy a Mercedes mit enged majd láttatni…
„Ez itt a száguldó cirkusz, a világ legdurvább versenyszellemével megáldott szakembereivel és versenyzőivel. Úgy gondolom, hogy a Melbourne-ben emlegetett tézisek egész biztosan újból felböffennek majd, és nem csak a Red Bullnál. Téma lesz a Racing Point klónautója, és a Scuderia Ferrari motorügye is…” – avatta be a nagyérdeműt sejtelmesen Christian Horner, mire is lehet majd számítani a következő napokban.

Helmut Markóékon kívül mások is tervezik, hogy hivatalos panasszal élnek majd az (FIA) Nemzetközi Autósport Szövetségnél: hasonlóan dühös a mezőny többi résztvevője a pink Mercedesre, amelynek szabályosságát erősen vitatják a Racing Point középmezőnybeli ellenfelei. Ezenkívül nem lenne meglepő, ha a nem Ferrari erőforrással dolgozó istállók is újra elővennék a Scuderia ismert motorügyét.
Érdekes hétvége elé nézünk, annyi bizonyos…
Fotó: Red Bull Content Pool