Még csak alig került a partvonalon túlra, már azon dolgozik, hogy visszatérjen a Formula-1-be. Előtte még egészen biztosan vár rá egy (vagy több…) DTM szezon, de Alexander Albon bizakodó. Töretlenül hisz benne, hogy egy nap visszatérhet az F1-be, és teheti ezt valamelyik bikás autó volánja mögött.
A Red Bull Racingnél másfél szezont teljesítő brit-thai versenyző idén szimulátoros munkát végez a csapatnál – tehát lefokozása ellenére sem távolodott el az istállótól. Albon reméli, hogy élőben is vezethet majd, és erre minden esélye meg is van, legfőképpen a Pirelli által szervezett gumiteszteken. A Red Bullos munkája mellett természetesen versenyezni is fog, a DTM-ben egy Ferrarival áll majd rajthoz, de nem az egész szezonban fog szerepelni:
„Sajnos, ha csak nem történik valami extrém dolog, akkor az F1-ben nem versenyzek 2021-ben, de a DTM-ben igyekszek majd mindent beleadni, és felhívni magamra a figyelmet. A csapat tudja, hogy van bennem potenciál, ha nem hinnének bennem, már rég túladtak volna rajtam. Tudom, hogy bíznak bennem, csak ki kell érdemelnem a lehetőséget. Meglátjuk, miként alakul az idei esztendő.” – mondta el Albon, aki azt is hozzátette, hogy a Red Bulltól történt elbocsájtása csak motiválja őt.
Valószínűleg ez így is van, de ismerve Daniil Kvyat és Pierre Gasly esetét, na meg a Red Bull Racing hozzáállását, mi nem biztatnánk őt túl sok jóval…
Fotó: F1