Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Hajsza a túlélésért: Remek az új sorozat, de egyvalami hiányzik

Személy szerint nagyon vártam már, hogy elérhetővé váljon a második évad, ugyanis nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a tavalyi elképesztő „behind the scenes” után képesek-e tovább fokozni a kulisszák mögé pillantást a Netflixnél. A válasz egyértelmű igen, de valamit mégis nagyon hiányolok.

Mégpedig azt, hogy a Hungaroringet egyszerűen kifelejtették belőle. Míg a 2019-es szezon összes európai versenye megjelenik valamilyen kontextusban, addig a Magyar Nagydíjnak se híre, se hamva. A Reanult versenyzőivel foglalkozó részben egyetlen hosszú slow motion másodpercben ugyan feltűnik a jellegzetes főtribün – de ennyi.

Hogy miért is van rettentő hiányérzetem? Ez volt az a pálya, ami először vendégül látta a Formula-1-et a vasfüggönyön belül. Ezen a helyszínen dőlt el számos alkalommal a világbajnoki cím sorsa, a szurkolók többször is a magyar futamot választották az év versenyének. Arról már nem is beszélek, hogy 2019-et illetően is bőven lett volna oka megemlékezni a Netflixnek a mogyoródi aszfaltcsíkról: Max Verstappen nálunk szerezte a saját maga és a Honda újkori F1-es történelmének első pole pozícióját, de Vettel – Leclerc csata okán is lett volna miről beszélni…

Ennek ellenére azt mondom, ne legyünk telhetetlenek: A sorozat most is remek volt, de jövőre követelünk egy saját részt a szeretett pályánknak!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel
Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a [...]

Érdekel