Úgy néz ki, hamarosan komoly dilemma elé nézhet a Red Bull Racing. Bár jelenleg minden józan gondolat és érv Sergio Perez megtartása mellett szól, nem lehet elmenni szó nélkül a Red Bull védenc Pierre Gasly lehengerlő teljesítménye mellett.
Már csak egyetlen éve maradt a Red Bullnak arra, hogy eldöntse, kit akar Max Verstappen mellé beültetni, és mivel nincs három autójuk, ezért valaki minden bizonnyal pórul fog járni, és elárulva érzi majd magát… Jól tudja ezt Helmut Marko is, aki elárulta, egyelőre még tanácstalanok a hogyan továbbot illetően:
„Nemrégiben Gerhard Berger azt mondta nekem, hogy Pierre Gasly megérdemelne még egy esélyt nálunk, és meg kell mondanom őszintén, hogy nem téved. De ott a másik pólus is, Sergio Perez, akinek a tavalyi világbajnoki küzdelem során is rengeteget köszönhettünk, és idén is remekül teljesít. Eljön majd a pillanat, amikor egyszerűen össze kell hasonlítani a két pilóta teljesítményét, és az alapján hozni egy döntést… Sergióval van még időnk a jövőről beszélni, nagyjából a szezon közepéig van időnk kiértékelni, milyen évet teljesít. Pierrel 2023-ig van opciós szerződésünk, és ha belátható időn belül nem tudunk számára ülést biztosítani, akkor elveszíthetjük a jelenlegi mezőny egyik legtehetségesebb Forma-1-es pilótáját. Nyilvánvaló, hogy ezt sem szeretnénk. Nehéz ügy lesz…” – nyilatkozott Helmut doki, a bikák tanácsadója.
Fotó: Getty Images