Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

HIDEG ZUHANY – A Honda kivonul a Forma-1-ből

Már megint csak azt tudjuk mondani (és írni), hogy nem zörög a haraszt. Noha a fél világot lesokkolta a bejelentés, hogy a Honda 2021 végén elhagyja a Formula-1-et, az eset abszolút nem a „semmiből” jött.

A japánok ma Tokióban tartottak sajtótájékoztatót, ahol bejelentették az egyhangú és megmásíthatatlan döntésüket. Elmondták, hogy az F1-es projekt során rengeteg megfizethetetlen tapasztalatot gyűjtöttek, és végső soron sikerült versenyképessé válniuk, de a gazdasági változások miatt új vizekre eveznek. Az esemény várható volt, hiszen a Honda több alkalommal is figyelmeztetett: bizonyos dolgokat máshogy látnak, mint a Formula-1. És amikor a Concorde szerződés aláírásával végre eltűnni látszottak ezek a hangok, akkor robbant a bomba…

„A Red Bull és az Alpha Tauri erős támogatásának hála a Honda elérte a célját, számos dobogós helyezést szerzett, és győzelmeket aratott, összesen ötször ünnepelhettünk együtt. Eközben a világ autóipara óriási átalakuláson megy keresztül, ezért úgy döntöttünk, hogy minden erőnkkel egy új célra fogunk fókuszálni, ami nem más, mint a karbonsemlegesség megvalósítása, bezárólag 2050-ig.

 

Ennek érdekében átcsoportosításokat kellett véghezvinnünk a vállalaton belül, hogy a jövő erőforrásának és technológiájának kutatásához és fejlesztéséhez elegendő forrással rendelkezzünk. A jövőben üzemanyagcellás, és akkumulátoros, karbonsemleges termékeket akarunk gyártani. Az ehhez szükséges részlegünk már el is indítottuk, és a munkánk során fel fogjuk használni az F1-es ismereteinket.” – mondták el.

A japán gyártó azt is hozzátette, hogy szeretnének a sorozattól szépen búcsúzni (konkrétan világbajnoki címről beszéltek), így a következő időszakot nagyon meghúzzák. Nem tudni, ez mennyire vigasztalja a két partnerüket, bár vélhetőleg már jó ideje teljesen tisztában voltak a Honda szándékaival, így ennek megfelelően már egy lépéssel előtte járnak annak, amit nyilvánosan kommunikálnak.

A Red Bull Racing és az Alpha Tauri ettől még csöbörből vödörbe eshet, ugyanis nem nagyon lesz más lehetőségük, mint visszaváltani a korábbi években használt Renault erőforrásra (a franciák jövőre csak az Alpine-nak szállítanak motorokat, így vélhetően nem zárkóznának el az újrakezdés elől). Ettől azonban még mindkét istálló szerepvállalása biztos és folyamatos marad. Már ennek is örülni kell…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

LAS VEGAS: Haláleset az Forma-1 előkészületein

Még meg sem rendezték, már fekete könyvjelzővel kerül majd be a sportlexikonokba a Las Vegasi [...]

Érdekel
Hamilton MESTRESÉGES INTELLIGENCIÁRA cserélné a versenybírákat…

Hiába vagyunk már túl rajta két futammal, még mindig Max Verstappen szingapúri feltartásától, és az [...]

Érdekel
Japán Nagydíj: Álmos versenyen konstruktőri világbajnok a Red Bull Racing

Előzetesen nem sok izgalmat várhattunk a Japán Nagydíjtól, és sajnos tökéletesen be is igazolódott a [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel