A méltán híres Red Bull Racing, a Red Bull energiaital gyár első csapata, melyet Dietrich Mateschitz vásárolt meg 2004-ben. Azelőtt a csapatot még Jaguár Racing-ként ismerték, mely a Ford Motor Company tulajdonában állt, mivel sajnálatos módon a Ford utolsó éveiben nem volt sikeres ez nagyban közrejátszott a csapattól való megválásban, és ezzel a Red Bull Racing létrejöttében. A csapat így a 2005-ös ausztrál nagydíjon a Jaguar jogutódjaként ott állhatott a rajtvonalnál.
A Red Bull Racing története
A 2005-ös szezon
A 2005-ös versenyautó, a Red Bull RB1 a már papírra vetett Jaguar R6 alapjaiból építkezett. A csapat a leggyengébb Cosworth motorokat és Michelin gumikat használta a szezon során. Az autó a Red Bull energiaitalok kék-ezüst festését viselte.

A szezon jól indult a gárda számára, hiszen a szezonnyitó ausztrál nagydíjon David Coulthard a negyedik, Christian Klien a hetedik helyet szerezte meg, ezzel 7 pontot szerezve a Red Bull Racing első versenyén. A csapat az idény során folyamatosan elég erős volt a pontszerzéshez, David Coulthard a kudarcokkal teli 2004-es esztendő után valósággal újjászületett a kék autó volánja mögött, 24 pontot elérve, akárcsak 2004-ben a McLarennel.
A különbség mindössze annyiban állt, hogy 2004-ben a McLaren Kimi Räikkönen révén nagydíjat is tudott nyerni, a 2005-ös Red Bull viszont nem vehette fel a versenyt az élmenőkkel. Coulthard tehát 24 pontjával a 12. helyen, Klien 9 ponttal a 15. helyen, Liuzzi 1 pontjával a 24. helyen végzett a 2005-ös világbajnokságban.
A 2006-os szezon
A 2006-os idényre a Red Bull Racing motorszállítót váltott, és a Ferrari V8-as erőforrásait használta az idény folyamán. A főtervezői székbe Adrian Newey került, aki az addigra már majdnem teljesen kész RB2 tervezésében nem vállalt nagy szerepet, helyette inkább a 2007-es modellen kezdett dolgozni.

A csapatfelállás a szezon utolsó feléig változatlan maradt, a két RB2 jelű versenyautót ismét David Coulthard és Christian Klien vezethette a szezon nagy részében. Az utolsó három versenyre azonban a csapatvezetés megelégelte Klien gyenge teljesítményét, és helyére a tesztsofőr Robert Doornbost ültették. Vitantonio Liuzzi és Scott Speed a Scuderia Toro Rosso versenyzőiként kaptak állást. A szezon egészében nem sikerült olyan jól, mint a 2005-ös, a gárda 16 pontjából 14-et Coulthard szerzett, kettőt Klien.
Coulthard harmadik helye egyben a Red Bull Racing első dobogós helyezése volt.
/Érdekességek, hogy a 2005-ös esztendőhöz hasonlóan a Red Bull 2006-ban is filmet reklámozott Monte Carlóban, mégpedig a Superman színeiben pompáztak az autók. Coulthard a verseny előtt fogadást kötött a csapatfőnök Christian Hornerrel, miszerint ha dobogós helyen fejezi be a viadalt, akkor Horner meztelenül beleugrik a versenypálya melletti medencébe. Coulthard harmadik lett, Horner pedig egy piros Superman-köpenyt viselve teljesítette a fogadást./
A csapat végül a dobogó ellenére csalódottan zárta a 2006-os szezont, hiszen a 2005-ben megszerzett 34 pont helyett csak 16-ot tudtak szerezni, ami szintén a hetedik helyre volt elég a konstruktőrök között.
2007-es szezon
2007-re végre elkészült az Adrian Newey által tervezett autó, az RB3, amelyben már Renault motor dolgozott Ferrari helyett. A Michelin gumiszállító kiszállását követően természetesen a Red Bull Racing is Brigdestone abroncsokon indult. Versenyzői fronton David Coulthard maradt a csapatnál, míg a másik ülésbe Mark Webber érkezett. Webber 2004 után hagyta el a jogelőd Jaguárt, és a Williamsnél eltöltött két kiábrándító szezon után igazolt a Red Bullhoz. Az RB3 kétségkívül gyorsnak bizonyult, ám nagyon súlyos megbízhatósági problémák merültek fel vele a szezon folyamán.

Arra azonban, hogy mindkét Red Bull célba érjen, a 8. versenyig, a francia nagydíjig nem került sor. Amikor azonban célba értek, erős pontszerző helyeket csíptek meg a versenyzők, Webber legjobbja egy dobogó lett az európai nagydíjon, ahol Coulthard az ötödik helyen futott be, így ez lett a Red Bull Racing történetének addigi legsikeresebb hétvégéje.
Coulthard a japán nagydíjon ért be negyedik helyen. Ezen a nagydíjon egyébként történelme során először megcsillant a Red Bull számára a győzelmi esély, hiszen Webber a második helyen autózott, és gyorsabb volt, mint a vezető Lewis Hamilton, de egy biztonsági autós szakaszban a testvércsapat Scuderia Toro Rosso versenyzője, Sebastian Vettel hátulról belehajtott, így vetve véget mindkettőjük versenyének.
/2007-ben is találkozhattunk szokatlan festésű Red Bull versenyautóval. A brit nagydíjon a csapat a szurkolók által beküldött képeket festette az autójára. A kép beküldéséért 1 eurót kellett fizetni a csapatnak, aki a befolyt pénzt a Wings for life nevű jótékony célú alapítványának adományozta./
2008-as szezon
A csapatfelállás nem változott jelentősen 2008-ra az előző évihez képest. Az RB4-et ismét Adrian Newey tervezte, és a Renault a spanyol nagydíjtól átvette a Red Bulltól az általa kikísérletezett szokatlan motorburkoló elemet. A Red Bullnál végre sikerült úrrá lenni a megbízhatósági problémákon. A maláj nagydíjon Mark Webber a hetedik lett, amivel 2 pontot szerzett a Red Bullnak, Coulthard a kilencedik helyen végzett. Bahreinben Coulthard Buttonnal való ütközése miatt esett ki, miközben Webber a 7. lett és ezzel újabb 2 pontot szerzett a csapatnak.

A spanyol nagydíjon Coulthard ismét ütközés részese volt, ezúttal Timo Glock lökte meg hátulról, aminek következtében defektet kapott és ismét nem tudott pontot szerezni. A Webber 5. helyéért járó 4 ponttal a Red Bull leszorította a gyári Renault csapatot a konstruktőr-világbajnokság 6. helyéről. A következő versenyen ismét feljebb lépett a csapat a világbajnokságban: A Webber 7. helyéért járó két ponttal megelőzték a Toyotát. Coulthard ismét alig maradt le a pontszerzésről, kilencedikként ért célba.
Franciaországban a Red Bull versenyzői a 6.-7. helyet szerezték meg az időmérő edzésen. A futamon Webber 6., Coulthard 9. lett. A brit nagydíjon Coulthard bejelentette év végi visszavonulását, őt a testvércsapat pilótája Sebastian Vettel vált 2009-ben. Az időmérő edzésén Webber meglepetésre 2. lett, a verseny elején azonban hibázott, és visszaesett a mezőny végébe, ahonnan a 10. helyre jött föl. Coulthard az első körben ütközött Vettellel és mindketten kiestek.
2009-es szezon
2009-re a visszavonuló David Coulthard helyére Sebastian Vettel érkezett a Toro Rossótól, Mark Webber maradt a csapatnál. Az évadnyitó ausztrál nagydíjon Vettel a harmadik, Webber pedig a nyolcadik rajtpozíciót szerezte meg. A versenyen azonban egyik autó sem tudott pontot szerezni, mert míg Webbernek egy rajtbaleset miatt megsérült az autója, addig Vettel 2. helyének a Robert Kubicával való ütközés vetett véget. Kínában a Red Bull első sort a renault-s Fernando Alonso akadályozta meg, Vettel másodszorra szerezte meg a pole-t, míg Webber a 3. rajtkockát bérelte ki.
Vettelt senki se zavarta meg abban, hogy győzzön, míg Webber a Brawnokkal csatázott a 2. helyért, amit végül meg is szerzett. A következő négy futamon Jenson Button győzött. A brit győzelmi sorozatát Vettel szakította meg silverstone-i győzelmével, ahova a csapat számos fejlesztéssel érkezett. A csapat az évet kettős győzelemmel zárta az abu-dzabi nagydíjon. Vettel az egyéni bajnokság második helyén végzett 84 ponttal, 11-gyel a világbajnok Button mögött.

2010 – Az első bajnoki címtől, napjainkig.
A 2010-es szezonra a csapat megtartotta mindkét versenyzőjét, motorszállítója továbbra is a Renault maradt. Az évadnyitő Bahreini nagydíjon Vettel megszerezte a pole-t, majd gyújtógyertyájának meghibásodásáig vezette a versenyt. A lelassuló Vettelt a két Ferrari és Hamilton is megelőzte, így negyedik lett. Ausztráliában ismét Vettelé lett a pole Webber előtt. Úgy tűnt, Vettel megnyeri a versenyt, de ezúttal fékhiba miatt kicsúszott a pályáról és kiesett. Webber egy megcsúszás, majd egy vezetőszárny-csere után 9. lett. Malajziában Webberé lett a pole, Vettel a harmadik helyről indult. A németnek sikerült a rajtnál Rosberget és Webbert is megelőznie, majd megnyerte a versenyt. Webber második helyének köszönhetően a csapat kettős győzelmet aratott.
Valenciában Vettel az első helyről indulva győzött, míg Webber egy féktávon Heikki Kovalainen Lotusának hátsó kerekére hajtott, a Red Bull pedig a levegőbe emelkedett. Webber autója fejjel lefelé érkezett a pályára, majd 200 km/h-s sebességgel a gumifalba ütközött.
Az ausztrál szerencsére karcolások nélkül szállt ki a autójából. Japánban Vettel-Webber sorrendben a Red Bull újabb kettős győzelmet szerzett, míg Koreában a csapat mindkét versenyzője kiesett. A brazil nagydíjon a Red Bull Racing kettős győzelmével (Vettel győzött Webber előtt) bebiztosította a konstruktőri bajnoki címet. Bár Webber jobban állt a bajnokságban, győzelmével egy pontra megközelíthette volna a listavezető Fernando Alonsót, a csapat nem utasította Vettelt elengedésre. Az évadzáró abu-dzabi nagydíjon Vettel győzött, amivel megszerezte az egyéni bajnoki címet.

Azóta a Red Bull sikeresen folytatta szereplését a bajnokságokon. 2010 utáni három évben sikeresen megszerezte a világbajnoki címet, változatlanul a Renault motorjaival, Sebastian Vettellel és Mark Webberrel az élen.
A 2014-es évben Webber helyére Daniel Ricciardo jött, aki az idényben három futamgyőzelmet is szerzett, a kanadai, a magyar és a belga nagydíjon, bár a csapat a második helyet szerezte meg a világbajnokságon. A 2015-ös év már kevésbé volt sikeres a csapat számára. Sebastian Vettel helyére az orosz Danyiil Kvjat került, a csapat az év végére sajnos lecsúszott a dobogóról és csak a negyedik helyet szerezte meg. 2016-ra a csapat Max Verstappen-el kiegészülve jutott fel a dobogó második fokára, aki Danyiil Kvjat helyét vette át a futamokon. Azóta Daniel Ricciardo és Max Verstappen képviseli a Red Bull Racing csapatát a futamokon.
