A holland 2023-ig érvényes szerződéshosszabbítása semmire nem garancia. Christian Horner és Helmut Marko között kialakult ellentmondás pedig több mint árulkodó jel.
Nos, Verstappen azért hosszabbított évekkel, mert meggyőzte őt a Honda által mutatott elköteleződés, és a fejlődés mértéke. Míg utóbbi drasztikusan lassult, az előbbi el is tűnt, hiszen a Honda 2021-től már nem lesz része a száguldó cirkusznak. Ekkor pedig a mezőny egyik legjobb pilótája is elhagyhatja a süllyedő hajót. Ezt segítheti elő az a „motorpaktumként” elhíresült záradék, amely tartalmazza, hogy ha a Red Bull tartósan két tized hátrányba kerül a Mercedeshez képest, akkor Verstappen szabadon távozhat. Azt pedig nem nehéz kitalálni, hová vezetne az útja.
És ez az a kitétel, amelynek létezését Marko állítja, Horner viszont tagadja…
„Max versenyképes nálunk, szeret itt versenyezni, és továbbra is hisz a Honda munkájában. Azt is jól tudja, hogy a japánok 2022-es motorprojektjét előrehozta 2021-re, és ez nagyon motiváló. Ezzel jövőre hatalmasat léphetünk előre, 2022 pedig még nagyon messze van.” – mondta el a csapatvezető.
Kérdés, hogy ezzel kit szeretett volna megnyugtatni: az istálló szurkolóit, avagy inkább saját magát…
Fotó: Getty Images