Nem csak az átlag F1 szurkolót, de a szakmát is lesújtja Max Verstappen 53 pont előnye. Sokan már most odaadnák a vb címet neki, hiszen csak egy ellenfele van lenne, de az sem boldogul…
Olyannyira, hogy a Red Bull Racinghez igencsak közel álló Mark Webber szerint semmi esélye Pereznek, és ez a csata kis túlzással már a szezon előtt eldőlt:
„Én azt gondolom, hogy egy bajnoki csatának úgy kellene festenie, ahogy 2021-ben láttuk. Vagyis az év utolsó versenyéig! Én magam is megéltem ilyet, amikor az utolsó verseny döntött, és az utolsó pillanatokig harcoltunk egymással. Ha októberben nem történik meg, azért van, mert már korábban elvesztetted az esélyedet. Rengeteg pontot vesztettél, a harcnak már rég vége – jóllehet nem is volt, vagy ami még rosszabb, el sem kezdődött. Persze ez nem csak Sergio Perezre vonatkozik, de rá vonatkozik leginkább. Max Verstappen ellen nincs orvosság, szinte eggyé vált az autójával, semmi sem nyomasztja, még a határait sem igazán kell feszegetnie, ráadásul idén brutálisan összeszedett. Ez a többi ellenfele számára is borzasztó probléma, ráadásul az ő helyzetüket az sem segíti, hogy a második erő kiléte is folyamatosan változik… 2023-ban nincs és nem is lesz ellenfele.” – mondta ki a fájó igazságot Webber.
Fotó: Getty Images