Daniel Ricciardo: „Elérhetővé vált a dobogó”

A franciák mindkét pilótája úgy gondolja, hogy itt a lehetőség. Egyfajta most vagy soha hangulat uralkodik a csapatnál, de igyekszenek erre nem gondolva, koncentráltan végezni a munkájukat.

Esteban Ocon is hasonló véleményen van, mint a mindig mosolygó ausztrál csapattársa:

„Nagyon közel voltunk hozzá, hogy összejöjjön a dobogó Spában… Viszont igyekszünk erre nem túlságosan sokat gondolni, helyette inkább dolgozunk azon, hogy következő alkalommal is meglegyen a Belgiumban látott versenytempónk. Nem könnyű, ez egy más karakterisztikájú pálya, de mindent bele fogunk adni, hogy reprodukáljuk az előző hétvégét.”

Ricciardo egy kicsit konkrétabban fogalmazott, ő már ki merte mondani, hogy mit is vár el a csapattól, és persze legfőképpen magától az Olasz Nagydíjon:

„Azt gondolom, hogy ismét erősek leszünk. Az elmúlt hétvége feltöltött bennünket, tele vagyunk önbizalommal. Persze minden benne van a pakliban, így az is, hogy most nem találjuk el úgy a dolgokat, mint legutóbb – de az sem kizárt, hogy még jobbak is leszünk. Majd meglátjuk, hogyan sikerül, de nem titok, hogy a dobogó a célunk.” – mondta Ricciardo, aki már nagyon szeretné, hogy a Cyrill Abiteboullal kötött fogadását (ha a Renault dobogón végez, Abiteboul tetováltatni fog) átüthesse a csapatvezetőn.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel