Konkrét autóbemutatót ugyan nem tartott a francia istálló, prezentációt azonban igen. Így tudjuk is, meg nem is, hogy fest majd az idei versenygép, a közölt képeken még csak a tesztfestés az egyetlen igazán feltűnő elem. Egy biztos, a csapatnál mindenképp az előrelépés a cél.
A végleges verzióra így február 19-ig várnunk kell majd, ekkor indul ugyanis a 2020-as szezon tesztidőszaka. A rendezvény leginkább egy sajtótájékoztató hangulatához hasonlított, ahol megjelent a csapat vezetősége, a pilóták, és a Renault akadémia növendékei is. Amint érkezik friss hír/fotó az új autóról, mindenképp megosztjuk veletek.


Fotó: Renault F1 Team