HIVATALOS: Fernando Alonso visszatért!

Ahogy azt már régóta sejteni lehetett, és ahogy elsőként a napokban a FansBRANDS blogjában is megírtuk: ma bejelentést tett a Renault F1 Team. Bennünket nem ért meglepetésként, hogy egy rövid kihagyás után Alonso ismét az F1-ben vállal szerepet.

A némileg megosztó, ugyanakkor a képességeit illetően tagadhatatlanul a legjobb három közé sorolható versenyző nagyon boldog, és izgatottan várja 2021-et.

„Fantasztikus nap ez a mai! A Renaulthoz mindig is erősen kötődtem, két világbajnokságot is nyerünk már együtt. Kicsit meghatódtam, de mindenkit biztosíthatok, most már csak előre tekintek! A visszatérésemről higgadtan döntöttem, tisztában vagyok a képességeimmel, és a Renault terveivel is. A cél nem más, mint együtt feljutni a dobogóra.

32 futamgyőzelem és két világbajnoki cím

Közel állok a márkához, és nagyon büszke vagyok, hogy újra képviselhetem őket. Mindent megteszek, hogy a győztes attitűdöt megtanítsam a csapatnak is, készen állok a kihívásra. Úgy érzem, a kihagyásom után egy igazságosabb Formula-1-ből lesz szerencsém kivenni a részem, amelynek fontos a versenyző, lényeges a csapatok közötti feltételek kiegyenlítése, és a globális show jobbá tétele. Én itt vagyok, és állok elébe!” – mondta el az első szavakat régi-új csapatának színeiben a spanyol világsztár.

A Renault döntése nem csupán Fernando Alonso sorsát befolyásolja, de nagy valószínűséggel azt is jelenti, hogy Sebastian Vettel egy szezonra mindenképp kiszorul az F1-ből.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Renault F1 Team

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel