Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

A Mercedes és a Red Bull együtt húzta rá a vizes lepedőt a Ferrarira

Az elmúlt napokban a Ferrari „csalásától” volt hangos a sportvilág. Mint kiderült, sokat segített ebben a Mercedes és a Red Bull is: a németeknek adataik voltak, az osztrákoknak pedig merszük, hogy meglépjék azt, amit a csillagosok nem mertek.

„A Mercedesnél komolyan beleásták magukat a témába, az általuk végzett munka mellé mi odatettük a bátorságunkat, és hivatalos vizsgálat kérvényével éltünk az FIA irányába.” – mesélte a nem éppen megszokott együttműködés részleteit Helmut Marko. Egy német lap szerint eddig a politika is szerepet játszott abban, hogy az említett két csapat nem bántotta a vörösöket…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó képességű versenyző, [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel
Új program a Magyar Nagydíjon!

„High Speed test” néven sokaknak lehetőségük nyílik majd az orvosi és biztonsági autó gyakorlásait személyesen [...]

Érdekel
Hamilton ÜZENT Verstapennek: „Az a célom, hogy letaszítsalak!”

Lewis Hamiltont olyannyira feltüzelte a hétvégén látott versenyképesség és a Mercedes Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztései, [...]

Érdekel