Nem igazán népszerű, ám annál érthetőbb álláspontot fogalmazott meg Gerhard Berger, a vörösök egykori versenyzője.
Az osztrák szerint komoly baklövés volt mindent eldobni és Frederic Vasseur nyakára tolni mindent. Ennek aztán meg is van az „eredménye”, hiszen a Scuderia Ferrari továbbra sem tudja legyőzni a Red Bull Racinget. Sőt, egyre inkább nem…
„Nehéz megmondani, hogy merre tart a csapat, nagyon hullámzóak az eredményeik. Mindig is az volt a véleményem, hogy sokkal élhetőbb megoldás lett volna, ha megtartják Mattia Binottót a technikai oldalra, és Frederic Vasseurra pedig rábízzák a sportvezetést. Így feloszthatták volna a teendőket, és most nem egyetlen ember lenne folyamatosan döntéskényszerben. A ma Formula-1-ében a siker nagyon összetett dologgá vált, így szinte képtelenség, hogy egyetlen ember irányításával valaki versenyképes lesz. Ők ezt választották, de már látszik, hogy ez egy rossz döntés volt, hiszen lassabbak, mint amilyenek tavaly voltak. Talán kevesebbet hibáznak, és ez némileg javít az összképen, de a Red Bull Racing ellen, és világbajnokságot nyerni nem igen van esélyük.” – mondta Berger, és nem igazán lőtt mellé.
Fotó: XPB Images