Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

BRÉKING: Leáll a Ferrari

Mind az utcai sportautók, úgy a versenyprogramok is szünetelni fognak egy darabig a vörösöknél. Az ok természetesen a koronavírus járvány, leghamarabb áprilisban indulhat újra a legendás óriás.

Az intézkedés egyaránt érinti a maranellói és a modenai bázist, vele együtt a Forma-1-es csapatot is. Utóbbit első körben március 27-ig rekesztették be, a döntésben pedig sajnos semmi meglepő nincs, mivel mindkét telephely a fertőzés gócához közel fekszik. John Elkan, a csapat első embere hálás minden dolgozójának, akik ebben a nehéz helyzetben is elszántan tették a dolgukat. A főnök a szurkolók megértését kéri, és erős visszatérést ígér.

Nem vagyunk egyetlen csapat szimpatizánsai sem, de jelen esetben csak egyet mondhatunk: FORZA FERRARI…

Írta: Tóth Krisztián Márk

LAS VEGAS: Haláleset az Forma-1 előkészületein

Még meg sem rendezték, már fekete könyvjelzővel kerül majd be a sportlexikonokba a Las Vegasi [...]

Érdekel
Hamilton MESTRESÉGES INTELLIGENCIÁRA cserélné a versenybírákat…

Hiába vagyunk már túl rajta két futammal, még mindig Max Verstappen szingapúri feltartásától, és az [...]

Érdekel
Japán Nagydíj: Álmos versenyen konstruktőri világbajnok a Red Bull Racing

Előzetesen nem sok izgalmat várhattunk a Japán Nagydíjtól, és sajnos tökéletesen be is igazolódott a [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel