Igencsak súlyos megállapítást tett Frederic Vasseur, akinél most telt be a pohár csapatának folyamatos eredménytelensége miatt.
Az istálló folyamatos átszervezés alatt áll, szakemberek mennek, új mérnökök jönnek, sokak szerint ez a kulcs a helyes útra visszavezető ösvényen. Vasseur nem tartozik közéjük…
„Hihetetlen sokáig tart ez az egész folyamat, és nem látjuk a végét. Lesznek, akik csak 2024 nyarán, vagy 2025 januárjában kezdenek majd dolgozni nálunk. Rettentően frusztráló, hogy bármit akarunk tenni a fejlődésért, mindenhol 2-4 éves távlatok sejlenek fel. Viszont, ha nem fogtunk volna bele ebbe, sosem másznánk ki a gödörből…
Természetesen nagyon is jól tudjuk, hogy az F1-ben mindenhez sok idő kell, évekbe telik az előrelépés, vagy akárcsak az, hogy összeálljon a megfelelő szakmai háttér. Mindazonáltal képtelen vagyok elfogadni, hogy emiatt a teljesítményünk csak stagnál, és nincsenek valódi eredményeink. Akik már itt vannak velünk, azoknak is meg kell érteniük, hogy muszáj lesz fejlődni. Sokkal jobb munkát is végezhettünk volna, mint amit eddig fel tudunk mutatni. A rendelkezésre álló lehetőségeinkből kell kihozni a legjobbat, és nem a céljainkat tologatni előre az időben.” – nyilatkozott meg szokatlanul keményen Frederic Vasseur. Bár sokkal inkább tűnik ez mentegetőzésnek, mintsem önkritikának…
Fotó: XPB Images